#96
2010. ápr. 15. 11:29 - írta xiderladySziasztok!
Nem akarom összekeverni ezt a történetet a másikkal,így csináltam egy új címet neki! Amit természetesen meg is adok. :)
Annyit hozzáfűznék,hogy az elején nem árulok el még semmit. Majd mindent szép sorjában :)
http://xiderlady0208.blogzona.hu/
puszi <3
The Last
2010. ápr. 13. 21:45 - írta xiderladyAz évek iszonyat gyorsan elszálltak felettünk. Jobban mondva már 6 évvel vagyunk később. Hogy mi történt ezalatt? Hát nézzük….
Bill és Emma egybekeltek már 5 éve,és azóta van egy 2 éves ikrük. Egy fiú,aki a Matt nevet kapta,és egy kislány,aki pedig Christine lett. Georg pedig Anna-t jegyezte el,viszont a lány még úgy érzi,hogy a házasság korai. Ezzel az eljegyzéssel költöztek össze,és abban totálisan egyet értettek,hogy először próbálják ki,milyen együtt élni. Gustav pedig most tette túl magát nem rég egy 3 éves kapcsolaton,akit Emmáék esküvőjén ismert meg.
Na és mi van velünk? Scott már 7éves és idén kezdi az iskolát. Pont a születésnapján. Mondanom sem kell,hogy nagyon izgatott. Nicole pedig már kész hölgy. Na jó…csak majdnem. Nem csak belső tulajdonságai alapján lett érettebb,de külsőre is. És már most tudja,hogy apja nyomdokaiba akar lépni. De nem gitározni,hanem dobolni szeretne,és ebben Gustav,vagy pedig Andreas segít. Kinek,mikor van ideje,na meg Nicole-nak hogy van szabadideje. Na és Tommal mi a helyzet? Minden oké van köztünk,bár az utóbbi napokban egy kicsit sok volt az éjszakai birkózás,mert képes voltam a lakásban bárhol neki esni,és legtöbbször még az sem érdekelt,hogy valaki meglátja,de sokszor meg kellett azon lepődnöm,hogy ellentmondott. De csak addig,hogy legalább azt várjam meg,míg a gyerekek elalszanak.
- de akkor estére már tuti,hogy itthon leszel?- kérdeztem a telefonba
- estére? Körülbelül egy óra,és már az ajtóban ugorhatsz a nyakamba.- nevetett fel Tom
- akkor most minek is telefonáltál? Mintha nem tudnád,hogy épp meggyet szedünk a gyerekekkel a kertben.- mordultam rá,de azért a végén elnevettem magam- de most leteszlek,még mielőtt a fiad meg nem eszi az összes gyümölcsöt,és akkor a sütibe meg semmi nem marad.
- Rendben. Szeretlek- aztán belecuppantott a telefonba,én pedig kuncogva tettem le
Elég sok gyümölcsöt sikerült összeszednünk. Lett vagy 4 vödör körülbelül. Mondjuk lehet,hogy több lett volna,ha Scott nem eszi meg,vagy épp nem a kutyáknak dobálja oda. Bár…Scotty-nak szerencsére van esze,hogy nem a gyümölcsöt eszi meg :D
Épp mostuk kinn a meggyet slaggal,persze néha-néha a gyerekekre,és jókat nevettünk,mikor Scotty kezdett el ugatni,és boldogan szaladt a gazdája felé,aztán a gyerekek is.
- Apa,apa- kiabálták felváltva,és még egyszer,kétszer meg is lökték egymást,persze nevetve,majd leteperték
- Igen,ti is nekem- nevetett Tom alattuk- fúj,Scotty…ne már- lökte el szegény kutyát magától,aki épp összenyálazta az arcát
- Gyere ide…én legalább nem küldelek el- guggoltam le gügyögve az ebnek tárt karokkal,aki csóvált farokkal szaladt felém,és én is nevetve feküdtem ki a füvön
- Máris egy állatra cserélsz le? Asszony- állt meg felettem Tom felhúzott szemöldökkel
- Tudod Tom…-álltam fel nagy nehezen- te is egy állat vagy. – itt egy gonosz vigyort eresztettem meg felé,majd tettem hátra egy két lépést- egy jó nagy,MARHA!
- Marha?? Na megállj- indult volna el felém,de egyrészt felesett Scottyban,aki időközben kifeküdt,aztán a gyerekek kezdték el locsolni a slaggal
Egy ideig kinn szórakoztunk a kertben,persze mindenki csurom vizes lett,még Scotty is,akinek tetszett ez a játék- szerencsére a bőröndök szárazak maradtak,ugyanis Tom a nagy kapun jött be,de volt annyi esze,hogy a gangra tegye le a cuccait- majd segített bevinni a gyümölcsöket.
- Nicole.- szólt a lányának
- Tessék?- fordult vissza a lépcsőről
- Piros vagy a fenekednél. Beleültél a meggybe?- nevetett Tom
- Én nem. – pirult el
- Azt hiszem,tudod mi itt a gond- eresztettem meg egy mosolyt- Nicole,menj a fürdőbe,megyek mindjárt én is.- néztem rá bíztatóan,ő pedig bólintott egyet
- Nicolne-nak véres a nadrágja,véres a nadrágja- ugrált körülötte Scott,és jókat nevetett rajta,aztán két ajtócsapódás fentről….na igen. Bementek a saját terepükre :D
- Hogy mi van? Ki vagy mi véres? Miért kellett a fürdőbe mennie?- nézett rám bambán Tom
- Férfiak- forgattam a szemem- Nicole nagy lány lett,te ész- mentem fel a fürdőbe én is mosolyogva és magára hagytam Tomot ezzel a gondolattal,hogy bizony a lánya is kész nő lesz lassacskán.
Órákkal később már vacsoráztunk,közben persze Tom mesélt,hogy milyen volt Malajziában,ahol nem csak felléptek,interjút adtak,és minden egyéb,de ott is forgatták le az új klipüket,ami egyben talán az utolsó kislemezük is lesz,mert a srácok szeretnének egy kicsit pihenni,és a családdal törődni. Ha már a családnál tartunk….
- Tom!- fordultam felé törlővel a kezemben,mikor Nicole segítségével szedtem le az asztalt- először is,ne gyilkold már azt a gyereket- mosolyogtam,mikor épp Scottot csikizte,nem épp kímélve őt- másodszor,szerintem Nicole tedd le ami épp a kezedben van,és ülj le te is.
- Mi a baj? – nézett rám Tom ijedten
- Hát öhm- egy kicsit oldalasan fordultam,és jobban kihúztam magam,így a piros,fehér,kékes kockás ing,ami alatt volt egy fekete top,jobban megfeszült a hasamon,én pedig rátettem a kezem- van itt valami,ami a tiéd.- néztem rá mosolyogva
- Ezt most nem mondod- harapta be az alsó ajkát,és úgy nézett rám,majd lassan felállt,elém állt,a kezét pedig a hasamra tette- srácok. Jön a kistesó.- nézett a gyerekek felé,akik boldogan és sikítva álltak fel,és egymást ölelgették- és ez kislány lesz. Érzem.- nézett most már rám,egyenesen a szemembe- köszönöm- csókolt meg szenvedélyesen,aztán át öleltük egymást,fél perccel később,pedig már egy családi nagy ölelésben álltunk hosszú ideig….boldogan.
THE END
UI: remélem elnyerte a tetszéseteket ez a történed,és ahogy az egyik kommentbe írtam,ha minden jól megy,akkor már a héten,egy teljesen új történetet fogtok olvasni. Természetesen szintén Tom lesz a főszerepben,a női szereplője ezúttal Hilary lesz :)
És meg szeretném köszönni ezt a rengeteg olvasót,és kommentelőt,akik az elmúlt bő fél évben írtak nekem,és úgy érzem….remek barátokra tettem szert. És remélem,hogy a továbbiakban is velem tartanak majd,és ugyanitt fogunk találkozni,egy teljesen új történettel,amiből nem fog kimaradni a sokak által kedvelt +18as jelenet- ahogy Szundika mondaná:ha nem vagy még annyi,nem vállalok érted felelősséget :D – és rengeteg izgalom,bonyodalom ;)
Puszi <3 Imádlak titeket :)
Danke!
2010. ápr. 11. 14:55 - írta xiderladyKöszönöm szépen ezeknek a személyeknek a díjat,akiktől kaptam: Szundika,LiLibaby,JuLiLike,és mind a hármuktól április 10-én :) <3
Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2) a logót kirakom a blogomba.
3) a szabályzatot kirakom a blogomba.
4) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7) betartom a szabályokat.
És az én díjazottaim!
Szundika
Lillusom(strawberry)
Emma(ő nem ezen az oldalon ír)
Angie H( ő már blogzónás)
Agnusdei(szintén)
Kitty(úgyszint)
UI: ma várható folytatás...viszont még nem tudom,hogy a végét írom e,vagy mér várható rész belőle. Ugyanis már a fejemben pörög egy új történet,amiből már egyesek olvashattak egy másik címem alatt ízelítőt,és nekik már bejött ;)
#93
2010. ápr. 6. 21:09 - írta xiderlady- én nem tudom,te hogy vagy vele…de nem vagyok fáradt- feküdtem félig a mellkasára,jobban mondva a kezemet tettem rá,és úgy néztem a szemébe,miközben ő a hátán feküdt,és a derekamat simogatta
- én inkább piszkosnak és büdösnek mondanám magam- gondolkozott el egy pillanatra
- na kössz- fordultam a másik oldalamra,és a mellkasomig húztam a takarót
- naaa….nem úgy gondoltam,ahogy te azt hiszed…baba. Honey….kicsim…kérlek- próbált visszafordítani,de nem sok sikerrel járt- hát jól van…te akartad- mászott be a takaró alá
- Tom- szálltam ki az ágyból,és felvettem a köpenyem
- Naaaa…épp most akartalak kiengesztelni.- térdelt fel az ágyon,és magára tette a takarót,mintha egy kabát lenne
- Hát sajnállak…ne engesztelj. Ugyanis te most piszkos és büdös vagy. Azt pedig akkor tőlem szedhetted el…így megyek fürdeni.- mentem ki a szobából,és egyenesen a fürdő felé vettem az irányt
Mondanom sem kell,hogy mennyire jól esett ez a kijelentése,holott szerintem nagyon jól tudta,hogy mire gondolok. A kádat teleengedtem meleg vízzel,sok-sok meggy illatú fürdőhabbal,és amikor úgy gondoltam,hogy ennyi elég lesz,elzártam,én pedig a köpenyemtől megszabadulva elmerültem a habok között.
Épp csukott szemmel relaxáltam,amikor megéreztem egy-egy lábat az oldalam mentén,és két kezet a vállamtól lefele a mellkasomon.
- mi az? Nem bírtad ki,míg én végzek?- kérdeztem gúnyosan,és próbáltam eltolni a kezét
- úgy is tudom,hogy sokáig fürdesz, és azt is tudom,hogy nem haragszol…sőt,mielőtt leoltanád a fejem,azt is tudom,hogy egy bunkó paraszt voltam- tette vissza a kezét a mellemre,és simogatni kezdte
- egy tapló voltál- csuktam be a szemem,és hátra hajtottam a fejem
- egy tapló voltam- suttogta egészen közelről
- egy köcsög- sóhajtottam,mikor az egyik keze lejjebb merészkedett
- egy köcsög voltam- adott egy puszit a kulcscsontomra
- egy fasz
- egy fasz voltam- adott a nyakamra egyet
- utállak- nyitottam egy kicsit szét a számat
- én meg szeretlek- csókolt meg szenvedélyesen,és már a belső combomat simogatta
Egy kicsit előrébb csúsztam,miután elváltak az ajkaink egymástól,hogy be tudjon ő is ülni,hiszen eddig a kád szélén ült. Próbáltam vele szembe ülni,de nem engedte. Rengeteg apró puszival,és simogatással borította be az egész testemet. Nem bírtam már magammal….így egy kicsit megemelkedtem,és az „ölébe” ültem neki háttal…és mozogni kezdtem. Az se érdekelt,hogy a vizet kicsapkodjuk,és már szinte úszik a fürdő,a kádban pedig már csak félig van,csak érezni akartuk egymást.
Nem,nem tartott sokáig…hiába lassan csináltuk mind a ketten,de nem kellett sok,és máris megfeszült mind a kettőnk teste. Én a kád szélébe,és a kapaszkodóba kapaszkodtam,míg Tom a hátamat,és a vállamat csókolgatta,hogy lenyugodjon a testem. Neki könnyű volt…hiszen,csak hátra kellett dölnie.
- nézd. Itt van hápi kacsa- vette el a gumikacsát a kád széléről és a vízben úsztatta felém,amit Scottnak szoktunk odaadni,mikor fürdetjük
- hülye – nevettem
- még mindig utálsz?- ölelt magához szorosan
- szerinted ennyivel kiengeszteltél?- néztem rá vigyorogva
- ohh…veszem az adást- csúsztatta a kezét a lábam közé,de elvettem onnan
- nem erre gondoltam.
- Hát?
- Holnap reggel tojásos rántottát szeretnék enni,és mellé egy bögre forró teát- nevettem
- Kérésed számomra parancs- adott egy csókot- de szerintem menjünk aludni. Elég tisztának érzem magam- állt volna fel,de megszólaltam
- Kár…pedig azt hittem megmosod a hátam, dőltem előre egy kicsit,miközben a vállamra és a karomra tettem a habot,és csábosan néztem rá
- Nem kell kétszer mondanod- csúszott is vissza,és kezelésbe vettük egymást ismét
#92
2010. márc. 31. 21:05 - írta xiderladyHajnali két óra van, én pedig a köpenyemet kötöm magamon össze,hogy megigyak egy forró bögre kakaót a konyhában. Hiába van meleg odakinn,mégis…jól esik. Felülök a konyhapultra,felhúzom a lábaimat,és a bögrét a kezem közé fogom,úgy szürcsölgetem.
„- Észvesztően nézel ki ebben a miniruhában- túrt bele a hajamba az egyik kezével,és a nyakamba csókolt,míg a másikkal a fenekemet markolta meg,én meg a hátába kapaszkodtam és csak sóhajtoztam
- Tom… biztos,hogy itt akarod?- nyögtem fel,mikor egy érzékeny pontomat találta el
- Én már nem bírom ki a szobáig,és amúgy is… lakásban csak mi vagyunk. Senki más- csókolt meg szenvedélyesen,én pedig megszabadítottam a kockás ingjétől,amit az EMA afterpartyjára vett fel „
Sóhajtva tettem le a bögrét a pultra,ahogy eszembe jutott egy jó pár évvel ezelőtti díjátadó,és hogy mit műveltünk a party után itthon a konyhában. Már közel másfél hónapja nem érinthettem meg,nem csókolhattam meg…csak a hangját hallom minden egyes nap.
- Istenem…annyira hiányzol már- túrtam bele a hajamba,aztán a lábamat kulcsoltam át,és ráhajtottam a fejem,és halkan sírni kezdtem
- Nekem már csak hiányoztál- szólalt meg a nappaliból valaki
- Tom?- kaptam fel a fejem,amit sikeresen be is vertem a konyhaszekrény sarkába- basszameg- kaptam a fájó ponthoz
- Baby- lépett hozzám gyors léptekkel- ihh,ez egy kicsit vérzik. Várj- kutakodni kezdett a fiókban egy zsepiért- nagyon fáj?- kérdezte miközben a fejemen tartotta,és az arcomat simogatta
- Egy kicsit éget,de minden oké. – erőltettem egy mosolyt az arcomra- te mit keresel itt? Nem úgy volt,hogy holnap értek haza?
- Gondoltam megleplek…bár inkább arra számítottam,hogy az ágyban talállak meztelenül,és nem pedig köpenyben a pulton pityeregve,mint egy kisgyerek- nevetett
- Szemét- csaptam mellkason,de azért a pulcsijánál fogva magamhoz húztam,és hosszan megcsókoltam- szóval már nem hiányzok neked?- kulcsoltam át a lábam a derekán,és a fejemet az övének döntöttem
- Nem,mert itt vagy most már a kezeim között,és mindenféle rossz dolgokat tehetek veled.- húzott magához közelebb a hátamnál fogva
- Mint például?- haraptam az alsó ajkamba,és megeresztettem mellé egy féloldalas mosolyt is
- Hogy is volt az a jobbkezes szabály?- vigyorgott
Perceken belül már a hálószobában kötöttünk ki,igaz egyszer felestünk a bőröndjeiben,mert az út közepén hagyta,de nincs gáz…a lényeg,hogy feljutottunk.
Mivel Tomnak könnyű dolga lett volna,mivel csak az ő pólójában,és egy bugyiban szoktam aludni-vagyis ez volt a köpenyem alatt,amit már lehámozott rólam,mielőtt az ágyon feküdtem volna alatta- így én irányítottam most.
Először a pólóján keresztül kezdtem el simogatni a mellkasát,aztán haladtam egy kicsit lejjebb…a jó madár azt hitte,hogy megérintem becses szerszámát,de csak a pólója alját fogtam meg,és kezdtem el felfelé húzni,amit valahova el is hajítottam. Majd visszahajoltam,és a nyakát csókoltam körbe,aztán kezelésbe vettem a mellkasát,miközben hol a csípőmet,hol a nemi szervemet dörgöltem neki,vagy épp tekertem,amit ő nagyon élvezett.
Később szépen lassan kezdtem el leszedni róla a nadrágot,csigalassúsággal…
- Honey…én már nem bírok magammal.- gyűrt volna maga alá,mikor a belső combját kezdtem el csókolgatni
- Akkor még egy kicsit kínoználak ha nem gond.- néztem fel rá vigyorogva
- Még ennél is jobban?- kérdezte meglepődve,és elég érdekes hangot adott ki hozzá,miközben nagy szemekkel nézett rám
- Igen.- még mindig vigyorogtam
- Mégis mivel? Hogyan? Fájni fog?- nyelt egy nagyot
- Szerintem nem…élvezni fogod- másztam felé négykézláb- fordulj meg- suttogtam a fülébe
- Mi? Minek?- nyomta a fejét a párnába még mélyebbre,csakhogy a szemembe tudjon nézni
- Megmasszírozlak- mondtam neki tök komolyan,majd az arcát nézve…elnevettem magam
- Majd én téged- kapott az alkalmon,maga alá gyűrt,és a ruhákat szinte letépte rólam,csakhogy minél hamarabb eggyé váljon a testünk másfél hónap után…
#91
2010. márc. 28. 20:10 - írta xiderlady- Tom,hagyj már a hülyeségeiddel- indultam volna fel az emeletre Nicole után,de Tom megfogta a karom,és visszarántott- és ha megkérhetlek ne rángass…kössz.
- De basszameg. Semmi nem történt Sandra és köztem- kiabált a képembe,én pedig még megmukkani se mertem,csak pislogtam a kezei között,ugyanis a falnak szorított és ott is támaszkodott a fejem mellett- a régi cuccaimat hozta el,amit magánál tartott ennyi ideig,és lemondott Nicole-ról. Teljesen átruházza az anyaságot rád… új életet akar kezdeni,nélkülünk. Nemcsak a városból,de az országból is elmegy,a jelenlegi barátjával.
- Én…
- Ne mondj semmit. Csak gondolkozz el egy kicsit,hogy a bizalom megvan e még…ha már nincs,akkor semmi értelme együtt maradnunk.
- Tessék?- hőköltem meg,és éreztem,hogy a sírás kerülget ebben a pillanatban
- Miért? Szerinted mit kéne tenni,ha meg se hallgatsz csak elrohansz?
- Miért? Te mit tennél,ha most hazajönnél,és a régi exemet találnád itt a lakásban,aki utánam jön le az emeletről egy eléggé sexi ruhában?
- Akkor meghallgatnálak
- Na persze…én meg a római pápa vagyok Tom. Ne nézz hülyének. Kurva szarul esett,hogy még alig voltatok egy hete úton,és kit látok meg a buszban,mikor beléptem? Sandrát extra miniruhában,ami rá van feszülve,és…
- Elhallgatnál már végre?
- Már mért hallgatnék el?
- Mert akkor így nem tudlak megcsókolni
- Hát de…- és kész,megcsókolt,én pedig elvesztem
És mindez már egy hónapja. Természetesen megbeszéltünk Tommal mindent. A papírokat már intézzük…Nicole „gyámsága” felett,és ezalatt az idő alatt,egész jól összebarátkoztam Sandrával…vagyis inkább úgy fogalmaznék,hogy megismertük egymást jobban. Bocsánatot kért minden tettéért,és elmondta,hogy nagyon irigy volt rám,illetve Tomra is. Hogy boldogok voltunk együtt,és hogy Nicole az első találkozásnál már megkedvelt engem. Na meg hogy sikeres vagyok az életben,nem csak szép,és látja rajtam,hogy nem a hírnév,illetve a pénz miatt vagyok Tommal,és erre csak azután jött rá,miután már összeházasodtunk,fiunk is született….még ha ezek után is zavarta ez őt,és ugyanúgy megjelent az életünkben valamilyen formában…de leginkább azt sajnálja,hogy nem láthattam a hamburgi koncertet miatta,pedig igazán azon a fellépésen volt a „legfelszabadultabb” Tom a színpadon…ha lehet így fogalmazni.
- gyere scott…sétáljunk el Nicolért az iskolába- nyújtottam felé a kezemet a kertben
Szerencsére nagyon szép,tavaszias időnk van már….és lekerültek a vastagabb ruhadarabok rólunk. A fák,bokrok zöldelnek,egyre több fiatal pár,család merészkedik ki az utcára,én pedig boldog vagyok. Most már mondhatom,hogy van egy lányom,még ha nem is a vérszerintim….de akkor is. Péntek van,ő pedig Scottot hintáztatja épp,miközben én Tommal beszélek.
- de tényleg minden oké?
- Nyugi már…nagyon jól érezzük magunkat. Csak a gyerekek hiányolnak téged nagyon…na meg Nicole a kutyákat is.- nevettem
- Miért? Te már nem is hiányolsz?- sipákolt a telefonba
- Hát nem is tudom….ha hozol haza egy csomó gumicukrot,és kimosod a turné alatt a cuccaidat,akkor talán megbeszélhetjük azt,hogy mennyire hiányzol- vigyorogtam
- Ne szemtelenkedj,mert ez nem poénos. Már a hangodtól feláll a farkam,és már egy hónapja hozzád se nyúlhattam.
- Tudod szivi…jobbkezes szabály- nevettem
- Na megállj. 2 hét múlva hazamegyek,olyan jobbkezes szabályt kapsz- vigyorgott a vonal túlsó végén
- Alig várom. De most adom neked a lányod,míg én Scottot kiszedem a pocsolyából,amibe beleült- nevettem- szeretlek.
- Én is.
#90
2010. márc. 23. 10:18 - írta xiderladyNem maradtam ott….dühösen a kocsiba pattantam Scottal együtt,és hazamentünk. Persze Tom rohant utánam,hogy magyarázkodjon,de nem érdekelt…egyszer még a karomnál is megszorított,de rászóltam,hogy engedjen el.
Útközben felhívtam Gordont,hogy ha vége a koncinak,akkor Simone hozza már majd haza Nicole-t,na meg Emmát is,ha nem nagy túl kérés,hiszen a srácok nevelőapja velük tart a turnén.
Amint hazaértem,betettem a fiunkat a kiságyba,én pedig befeküdtem egy kád forró vízbe,jó sok habbal.
- Istenem….miért én vagyok ilyen szerencsétlen?- sírtam fel keservesen- Miért?- sírtam egyre jobban,majd a telefonom kezdett el csörögni….rejtett szám.- pukadj meg te rohadék- majd a falhoz vágtam. Dögölj meg…Utállak.- most minden kijött belőlem,amit az úton nem tehettem meg,hiszen Scott is ott ült hátul.
Legszívesebben megölném magam….de nem teszem. Hiszen itt van a fiam,akiért élek,az édesanyám,na meg a barátok.
Náluk…
- te hülye idióta- vágott le neki egy pofont Emma,amikor Tom visszatért a buszba
- miért bántod apát?- kelt a védelmére Nicole és csúnya szemekkel nézett Emmára
- tudod kicsim…apa most megérdemelte a pofont. Persze csak képletesen- dörzsölgette az arcát
- mi az hogy csak képletesen?? Itt ez a ribanc ilyen ócska ribancos ruhában,aki ráadásul utánad jön le hatalmas vigyorral a képén….és te meg azt mondod,hogy csak képletesen érdemelted meg?- kiabált Emma
- héj héj,kiscsajszi…állítsál magadon- szólt közbe Sandra- azt se tudod mi történt
- én körülbelül leszarom,hogy mi a faszt csináltatok ott fent,de csak is akkor,ha Honey nem lenne a barátnőm…de a legjobb barátnőm,amióta megismertem.
- Nem az van amire te gondolsz kicsim- mondta Bill
- Bill! Ha te most mellé állsz ezek után,akkor engem most látsz utoljára.- itt Bill kétségbeesetten nézett Tom és Sandra felé
- Em…- szólalt meg Tom
- Ha már megszólalsz,akkor valami hihető szöveget találj ki.- mondta gúnyosan
- Szóval Sandra- kezdtett bele,de belépett David
- Srácok,kezdés…gyertek. Öhm…rosszkor jöttem?- nézett rájuk nagy szemekkel
- Ezt most megúsztad Tom…de inkább majd Honeynak magyarázkodj,és ne nekem.- nézett rá gyűlölettel a szemében- Gyere Nicole. Menjünk a nagyszülőkhöz- fogta meg a kezét,és kimentek Gordonnal együtt
- Én is megyek. Bocs,hogy ilyen nagy felfordulást csináltam- húzta el a száját Sandra
- Hát azért elmondhattad volna még akkor,mielőtt Honey elment volna- szólt rá dühösen Tom,majd ő is kiviharzott Billel együtt
- Sandra…tudod a járást- mutatott maga elé David,majd a busz is kiürült.
Nálam
Jó pár órával később,mikor már kibőgtem magam,és egy köntösben ültem a nappaliba a kandalló mellett az esküvőnket nézve egy bögre forró karamellás teával,csengettek.
- szia Nicole- öleltem magamhoz- elkötöttétek nagymamáddal a buszt?- nevettem,mikor megláttam,hogy a turnébusz ott állt a kapu előtt
- nem…én mondtam,hogy jöjjünk el erre- lépett elő Tom a fal mellől
- köszönöm,hogy hazahoztad. De nem tartalak fel…biztos vár Sandra is,na meg holnap Koppenhágában lesztek. Szóval menj.- zártam volna be az ajtót,de a tenyerével megfogta
- addig nem megyek el,amíg meg nem beszéltük- lökte beljebb,majd nem sokkal később be is zárta maga után- és most elmondom,hogy mi történt,te pedig végig hallgatsz.- mondta ellentmondás nem tűrő hangon,és magabiztosan,miközben végig a szemembe nézett.
#89
2010. márc. 21. 21:12 - írta xiderladyElőször is,köszönöm szépen,hogy a legtöbbet kommentált részlegnél az első lehettem! Másodszor,Szundi! Köszönöm,az 1000.kommentet tőled! <3
Harmadszor! Köszönöm,hogy ennyien olvassátok,és írtok 1-1 hozzászólást is :) Iszonyat jól esik ^^ De azért kritikát is várok nagyon szívesen ;) Puszi <3
A srácok már maguk mögött tudhatnak 3-4 koncertet. Nagyon jól érzik magukat,hiszen újra a színpadon állhatnak. Nagyon sokat készültek erre a turnéra,de ahogy böngészek a neten,vagy épp az újságokban látom megérte….hiszen rengeteg olyan fan van,aki már a koncert előtt jó pár nappal hamarabb érkeznek,csak hogy az első sorokból láthassák bálványaikat.
Persze telefonon nap,mint nap tartjuk a kapcsolatot. Még akkor is felhív minket Tom,ha épp hulla fáradt 1-1 fellépés után.
- hiányzol- sutyorogta a telefonba egyik éjszaka
- te is nekem- mosolyogtam
- de nekem jobban. Üres ez a hatalmas ágy,Bill egésznap ha van időnk,csak a telefonon lóg,szóval vele se tudok beszélni…én meg még ráadásul unatkozok is.- puffogott
- azért te se vagy különb,aki órák hosszan át képes ps-elni,csak hogy üsse valamivel az időt. Vagy miért nem hívod át Georgot és Gustavot pókerezni egyet?
- Ahhoz nagyon fáradt vagyok már…
- És nyűgös is- vigyorogtam
- Nem is- nyavajgott a telefonba
- Áhh,hol- cukkoltam tovább
- Szeretlek- engedte el a füle mellett
- Én is
- Meg akarlak ölelni,és csókolni
- Holnap már megtudsz
- Te nem is akarsz?- hőkölt meg
- Jóéjt Tom
- Honey…
- Puszi ahová csak szeretnéd- cuppogtam a telefonba
- Le ne merd tenni
- Holnap találkozunk.
- Ha leteszed…
- Szia szivi- vigyorogtam,és kinyomtam a telefont
Tudtam,hogy ezzel megbántottam,de nem baj…majd holnap kiengesztelem. Viszont már én is fáradt vagyok,este 11 óra,neki se árt ha ő is kipiheni magát. Ráadásul amikor megérkeznek,egyből szerelik össze a színpadot,hangpróba,kicsike interjú,majd jönnek a fanok,és akkor még sorolhatnám.
- Nicole. Ébresztő- simogattam a hátát
- Honey…csak még egy kicsit had aludjak. Kérlek- húzta magára még jobban a takarót,és a fal felé fordult
- Olyan vagy mint apád. –mosolyogtam- de rendben. Addig megetetem Scottot.- álltam fel,és kimentem a szobából
Scott rengeteg nőtt,és erősödött. A lábén vannak kis hurkák,de a járása így totál hasonlít Tomra…olyan mackós. Amikor a lépcsőn megyünk le,akkor muszáj felfelé húznom egy kicsit a kezét,mert ő teljes testsúlyával előre dől,és hatalmasakat lépne…szóval meg kell akadályoznom,hogy leesünk mind a ketten,vagy épp a lába gabalyodjon össze.
- tuti,hogy betettem a pénztárcám?- kérdezte Emma mellettem a kocsiba már vagy huszadjára
- Emma. Betetted. A táskád első zsebében van.- forgattam a szemem,és sebességet váltottam
- Jajj. Tényleg. Köszönöm- vigyorgott
- Nincs mit- mosolyogtam
Ezek után nem igazán beszéltünk,ő sminkelte magát,Nicole és Scott hátul aludt,én pedig az útra koncentráltam. Rengetegen voltak az úton,ráadásul Gordon és Simone,valamint anyu is többször hívott,hogy minden rendben van e. Na igen…ők már hamarabb fenn voltak.
Amikor megérkeztünk,a hátsó bejárat felé kanyarodtam,ahol közöltem,hogy ki vagyok.
- sajnálom. Ilyen név nincs a listán. Máshol próbálkozzon hölgyem.- mondta a srác
- mi az hogy nincs a listán? Nem egy VIP buliba megyek,ahova fel kell iratkoznom. Én a férjem koncertjére megyek
- na persze. A legtöbb fiatal lány ilyen szövegekkel akar bejutni,hogy valamelyik tagnak a barátnője,menyasszonya…
- én tényleg a menyasszonya vagyok- mutatta felé büszkén Emma a gyűrűjét,amivel eljegyezte Bill,én pedig csak felvont szemöldökkel néztem rá- bocsi- húzta be a nyakát
- nagyon szép a gyűrű asszonyom- mosolygott a srác- gratulálok az eljegyzéshes. De maguknak akkor is el kell innen menniük.
- Már pedig én nem megyek innen sehova,amíg be nem jutok oda- mutattam idegesen előre,és a telefonomért kezdtem kutakodni,majd tárcsáztam- a francba már. Tomnak is minek telefon,ha nem veszi fel….meg Bill is.ááá
- Nyugi Honey- szólalt meg hátulról Nicole- biztos próbálnak,és nem hallják. Próbáld a nagyapát
- Nem is rossz ötlet- mosolyogtam rá,majd hívtam Gordont
- Na de asszonyom…ne tartsa fel a sort
- Nem érdekel a sor,mert én most be fogok oda menni. Halo? Szia Gordon…igen,itt vagyunk…csak ez a tag nem enged be. Persze. Oké. Köszi.- tettem le
Nem sokkal később már a busz felé gyaloglunk. Persze Nicole felhúzta a kapucniját a fejére,Scottot meg úgy takarjuk,ahogy csak tudjuk. Ráadásul a hó is szakadt,és nagyon hideg van.
- na végre- lépett be a meleg buszba Emma
- apa- kiabált fel,mikor meglátta lejönni az „emeletről” Tomot,és felé szaladt
- kicsim- ölelte magához- ti már itt?- kérdezte zavartan
- szép jó estét a most érkező vendégeknek- jelent meg Tom mögött Sandra egy mini bőrruhában,bennem pedig még a vér is meghűlt
- megmagyarázom- nézett rám kétségbeesetten Tom
#88
2010. márc. 9. 9:49 - írta xiderlady- kislányom-ölelte magához szorosan a nő
- engedd el- álltam fel rögtön,és kirángattam kezei közül Nicole-t
- Honey- ölelt magához szorosan
- De…hiszen, épp most mondta,hogy meg akar látogatni
- Csak azért,mert azt akartam kérni tőled,hogy engedd meg,hogy Honey legyen az anyukám
- Tessék?- kérdezte mindenki egyszerre
- Na neeeem. Ilyenbe sose megyek bele kicsim…sose- nevetett kárörvendőem- te hozzám tartozol. Érted? Hozzám- kiabált,és már nyúlt is volna érte,de Tom elénk állt
- Hogy kerülsz te ide? Egyáltalán miért nem hagysz már minket békén?- kapta el a csuklóját
- Tudod szívem- simogatta volna meg az arcát,de Tom elhúzta a fejét- jó magaviselet,egy kis mellbedobás és fenék ki,és a rendőr bácsik is megenyhülnek ám,ha megjutalmazod őket.- mosolygott csábosan- ugye ismerős Tom- húzódott hozzá közelebb,majd adott egy hosszú,erős szájra puszit neki,nekünk dobott egyet,majd haját hátradobva eltipegett
- Ez…ez…ez a nő- hülledezett Andreas nyálát csorgatva
- Ez a nő egy kurva- mondta ki helyettem a szót Emma
- Menjünk innen- mondta mérgesen Tom,miközben a száját törölgette
- Hát…én egyet értek. Személy szerint elment az étvágyam- fintorogtam
- Nem! Úgy értem,hogy menjünk haza. Legalábbis én megyek…nem maradok ezzel a nővel egy szigeten- indult el nagy léptekkel,én pedig utána a lányával együtt
- Ez megkergült,de talán igaza van….oda az egész nyaralós feeling –húzta a száját Georg
Remek…alig voltunk itt két napot,már a repülőn ülünk,alattunk pedig a gyönyörű sziget,melyet a hatalmas óceán,tenger és kisebb öblök,szorosok vesznek körül. Ennek a nőszemélynek pedig most kellett megjelennie,mikor minden rendben van a családi életünkben. De szerencsére már Tom is lenyugodott,és békésen szuszog mellettem Nicole-lal együtt.
Telnek a napok,hetek,hónapok…és már ott tartunk,hogy 3 nap múlva beindul a turné. Nicole félévije 2 tantárgy kivételével,mind ötös…ami meg nem,az is négyes. Hiába…nem erőssége a számtan,és a technika se. Scott csak nő,nő…egyre több szót tud,elég sok foga ki van már nőve-mondjuk most is nő kettő,és néha egy kicsit nehéz elbánni vele,de hát még kicsi-na meg egyre jobban kezd hasonlítani Tomra. Az arcvonásai legalábbis,hiszen a szeme az anyáé.
Ezekkel a gondolatokkal táncoltam az én kis szobámban mosolyogva,mikor hirtelen berontott Nicole.
- Honey,Honey….gyere gyorsan. Ezt látnod kell- lihegett,én pedig megrémülve szaladtam utána
- Boldog szülinapot- kezdték el énekelni a családtagok,valamint a barátok
- Na ne már- könnyeztem be,és közben az alsó ajkamat harapdáltam- köszönöm szépen. El is felejtettem,hogy ma van a születésnapom
- Hát igen….kerek számot töltöttél. Öregszel baby- vigyorgott Tom,majd adott egy csókot
- A harminc az még nem is olyan öreg- biggyesztettem le a számat
- Hát az én évemhez képest,nem is- nevetett anya
Boldog voltam…komolyan boldog. Van egy boldog családom,anya már makk egészséges,Bill és Emma meg túlságosan kicsattanak. Tuti,hogy valamit titkolnak,de talán majd most…ha jól látom,épp egymásra mosolyognak bíztatóan,majd felállnak.
- egy kis figyelmet kérünk- szólalt meg buzgón Bill,mire mindenki odapillantott- hihi…azért ne ennyire feltűnően- mondta zavartan
- máshogy nem tudunk nézni- nevetett Georg
- mit akartatok mondani?- kérdeztem mosolyogva Tom mellett,akinek az ölében Scott ült
- hát…Emma és én…szóval…
- egybekelünk- mondta ki helyette Emma
Ugyebár mindenki hallott erről az orosz koncertes incidensről! Nekem meg van a véleményem,és természetesen a fiúk mellett állok-na meg persze a fanok mellett is-de azért én kíváncsi vagyok a ti SAJÁT véleményetekre! Talán majd a kommentek között fogom kifejteni jobban a véleményem....ugyanis ma reggel sikeresen fel is húzott egy csaj,egy oldalon. :S
#87
2010. márc. 4. 13:43 - írta xiderlady- Nézd bogaram – megrebegtetett szempillákkal álltam meg – kopj le a családomról,és rólam is- löktem be a mellkasánál a vízbe
- Baby- ugrott utána a pasi,mi meg kinn nevettünk
- Hogy lehetsz ekkora fatökű…az a nőszemély belökött,te meg utánam jöttél?- hisztizett a vízben Sandra
- Héj- kiabált le neki Tom- az a nőszemély,a feleségem és a gyerekem anyja
- De én is a gyereked anyja vagyok- kiabált hisztérikusan
- Nekem Honey az anyukám- szólt le Nicole is,és hozzám bújt
- Menjünk inkább…nyaralni jöttünk ide,és nem balhézni- mondtam
Egy kicsit feldúlt voltam,nem tudom minek jelent meg ez a nő személy…és egyáltalán mit keres már szabadlábon?mikor hátra lenne neki egy év…
Viszont az melegséggel öntött el,mikor Nicole azt mondta,hogy én vagyok az anyukája,hiszen én meg úgy tekintek rá,mintha a lányom lenne…hiába az arcvonásai Sandra. De csak Tom az apukája…aki történetesen már a férjem.
- mi a gond? Nagyon elgondolkoztam- ölelt magához a szobánkba Tom,mikor átkísérte Nicole-t a sajátjába…vagyis,ahol Gustavval van
- Sandra…- sóhajtottam
- Ezzel most mindent elmondtál- vigyorgott- de ne foglalkozz vele. Inkább- adott egy csókot a nyakamra- megmutatom neked- adott egyet a mellkasomra- hogy mennyire- adott az államra- szeretlek- nézett a szemembe
- Én is- karoltam át a nyakát,és egy forró csókban forrtunk össze
Még a ruhák rajtunk voltak,csak azon keresztül simogattuk egymást,és kellőképpen forró volt a hangulat,mikor hirtelen kivágódott az ajtó,és Sandra jelent meg csurom vizesen.
- ha az enyém nem lehetett,akkor a tiéd se- szegezett Tomra egy pisztolyt
- ne csinálj hülyeséget Sandra- állt fel rólam,miközben én is felültem- tedd le szépen- nyúlt a reszkető nő felé,aki kezdett megenyhülni- ez az…ügyes vagy- már majdnem megfogta,amikor a semmiből Nicole hangját hallottuk meg,és másodpercekkel később meg egy puffanást
- Neeeeeeee- ültem fel sikítva,és közben szaporán vettem a levegőt
- Basszus Honey…nem tudom mi fájt jobban…a fejem,vagy a fülem- fogta mindkét említett dolgot egyszerre Tom- mi történt?
- Rosszat álmodtam…nagyon rosszat- húztam fel a térdem,és sírásban törtem ki
- Nyugodj meg- ölelt a mellkasához szorosan- csak egy álom volt…csak egy álom- simogatta a hátam
- Tom- szólaltam meg,ő meg csak hümmögött egyet- nézzük meg kérlek Nicole-t
- Ha ettől megnyugszol…rendben. Utána egy kicsit kiülhetünk a medencéhez ha szeretnél- mosolygott rám
- Köszönöm- adtam egy puszit a szájára
Szerencsére Nicole békésen szuszogott az ágyában,így már percekkel később csak egy napozó ágyon feküdtünk mind a ketten,és Tom karjai között- ugyanis ő feküdt le először,én meg ölébe vackoltam magam- élveztem a hűs szellő és az óceán illatát,na meg a hullámok zaját.
Reggel érdekes módon a saját ágyunkba találtam magam.
- jó reggel- adott egy puszit Tom,aki épp a fürdőből jött ki
- neked is… te hogy,hogy ilyen korán?- néztem rá álmoskásan
- kidobott az ágy…odakinn ragyogó idő van,és már lassan amúgy is ébreszteni akartalak,mert mennénk ebédelni- mosolygott
- fuh…akkor jó sokáig aludtam. Tényleg…hogy kerültem ide?
- Behoztalak…hamar elaludtál. Mit álmodtál amúgy?- nézett rám egy kicsit aggódva,miközben a bőröndből előhúzott ruhába bújtam bele
Nem sokkal később,már az ebédet tálalták mindenkinek-ahogy végignéztem a bandán,valaki eléggé kipihent volt,de valaki eléggé nyúzott….itt főleg az Emma és Bill párosra gondolok :P- amikor megszólalt Nicole a nagy csendben.
- apa
- tessék – nézett rá két harapás között
- szeretném meglátogatni az igazi anyukámat a börtönben
- tessék?- akadt a torkomon a szó,de nem csak nekem,hanem valaki másnak is
#86
2010. márc. 2. 20:45 - írta xiderlady- Tom! Nem láttad a melltartómat?- kiabáltam a szobából,mikor egy szál törölközőben keresgéltem a szobában
- Nem…viszont a boxeromat én se találom. Olyan helyre eldobtad,hogy ebben a kupiban tuti nem találjuk meg- jött ki derekán egy törcsivel
- Ezt pont te mondod? Ha te nem kezdesz el csikizni,akkor most nem nézne ki így a szoba 2 és fél óra leforgása alatt,mint amit te otthon megteszel egy hét alatt- nevettem fel csípőre tett kézzel
- Hát de ha egyszer ezt hozod ki belőlem- húzott magához a derekamnál fogva,és nyomott egy csókot a számra
- Na jó…inkább menjünk készülődni,mert lassan vacsi,és félő,hogy megint az ágyban kötünk ki- löktem el magamtól,ő pedig sikeresen az ágyra esett
- Hát én nem bánnám- vigyorgott elégedetten
- Azt szinte rögtön gondoltam-forgattam meg a szemem fejet rázva,majd egy pánt nélküli ruha kíséretében a fürdőbe zárkóztam
Aki nem jött volna rá,annak elmondom….abból a csiklandozásból egy kis hancúr alakult ki,és persze a ruhák szanaszét repültek,az ágy…hát eléggé szét lett túrva,de Tom mellett? :D
- na végre…már azt hittük,hogy az ágyhoz ragadtatok- mondta Bill
- ha ha ha- tettem a színleltetett nevetést,majd leültem az asztalhoz
- képzeld apa…Gustav bácsi meg fog tanítani dobolni- mondta izgatottan Nicole
- ez remek. Bár jobban örülnék,ha gitároznál :P
- nekem a dob jobban tetszik…viszont majd zongorázni megtaníthatnál- mosolygott rá
- rendben- adott egy puszit a fejére
- most már hozhatnák a kajákat,mert farkas éhes vagyok- mondta Emma
- vajon miért?- vigyorogtam
- Honey…te csak meg se szólalj ott a szexkazán mellett- húzta fel az egyik szemöldökét,és úgy nézett rám,mintha azt sugalná hogy „mindent tudok szivi”
- Köhm… talán ezt nem a gyerek előtt kéne- tette a kezét Nicole fülére Gustav
- Jajj Gustav bácsi,tudom hogy dugtak…és akkor? Egyszer én is fogok- rántotta meg a vállát,itt én meg félrenyeltem a koktélt és fuldokolni kezdtem
- Hogy mi?- jutottam szóhoz fél perces hátba veregetés után
- Majd biztos Mark lesz az- vigyorgott Tom
- Vagy Chris- nevetett Andreas,én pedig megint fuldokolni kezdtem,Nicole pedig pirult
- Hagyjátok már szegényt….olyan genyák vagytok- mondta Gustav,és a kislány hátát kezdte el simogatni
- Nocsak…egy újabb hódolója akadt a kis hercegnőnek?- rángatta a szemöldökét Georg
- Hülye pöcs- vágtam hozzá a fél pár papucsomat- és most add vissza- tettem karba a kezem
A vacsora elég lassan telt el,de legalább kellemesen…nem beszéltünk a munkáról egyáltalán,csak vicces pillanatokat idéztünk fel. A srácok a turnéjukról,én a los angelesi életemről,és még sorolhatnám.
Azután mindenki ment ki merre látott…Bill Emmával a szobájukba mentek,Georg és Andreas valami buliba,Gustav szintén a szobájában kötött ki,Nicole meg velem és Tommal sétált ki a partra,és ott játszottunk. Fogóztunk,kigáncsoltuk Tomot aki pont akkor esett fel,mikor kijött a víz,így a ruhája nem épp száraz maradt,és még ehhez hasonlóakat. A lényeg,hogy jól éreztük magunkat.
Azonban minden jónak vége szakad…akárcsak a filmekben.
- Ezt nem hiszem el- álltam meg a futásban
- Most megvagy- nevetett Nicole- mi a baj?- nézett rám
- Honey…mi az?- kérdezte Tom,mikor mellénk ért- na ne- blokkolt le,mikor meglátta ő is a fekete hajzuhatagot
- Apa- bújt a háta mögé- ugye nem fog bántani?
- Ne félj kicsim…nem engedjük,hogy bántson- válaszoltam Tom helyett,miközben farkasszemet néztem a kellemetlen személlyel
- Nocsak,nocsak…régi arcok- mosolygott gúnyosan az illető,aki egy magas,kigyúrt fazonba karolt bele
#85
2010. febr. 22. 11:08 - írta xiderlady- Na? Hogy haladsz a csomagolással hercegnőm?- lépett be vigyorogva egy pár hónappal később Tom Nicole szobájába estefelé
- Apa- nézett fel a kedvenc könyvéből meglepve,majd boldogan ugrott a karjaiba- de jó,hogy újra itthon vagy- szorította egyre jobban a nyakát- hiányoztál
- Te is nekem- mosolygott- de hol a kis bőröndöd?- nézett szét a szobában
- Minek?- nézett nagyot Nicole
- Hát holnap utazunk…mindannyian- vigyorgott- tengerpartra- kacsintott
- Mindenki jön?- csillantak fel a szemei
- Igen
- Georg bácsi,Gustav bácsi,Bill bácsi,és Andreas bácsi is jön?
- A mindenkibe ők is beletartoznak,de előttük szerintem ne bácsizzál majd- nevetett fel Tom- na…de akkor készülődj,én addig meglesem az öcséd,meg édesanyád- adott egy puszit a fejére,majd átjött a szobánkba
Hogy hol volt egy ideig Tom? Egy mini turnét csináltak egész Németországban….jobban mondva nagyobb városokban léptek fel. Persze mindennap telefonáltunk egymásnak,és megbeszéltük,hogy mivel ő is fáradt egy kicsit,meg látja rajtam is,jó lenne ha az ünnepeket jó messze töltenénk…távol a paparazziktól,ahol egy kis nyugi van,és természetesen meleg.
- szép jó estét- köszönt mosolyogva az ajtóban,majd tárt karokkal várta,hogy Scott lassan odatipegjen hozzá
Na igen…míg nem volt itthon,elég sok dolog történt. Scottnak már sok foga kinőtt,jár,és egy két szót is tud már mondani. Az első szava meglepő módon nem mama volt,hanem papa. Nővérét is csak Nik-nek tudja még szólítani,de tetszik neki ez a név,és imádja az öccsét. Még ha csak félig testvérek is…
- szia- adtam neki egy csókot- éhes vagy?
- Hát…valami nagyot,és édeset megennék- rángatta a szemöldökét
- Találsz lenn almát- kacsintottam
- Nekem egy alma kevés…olyat szeretnék enni,amiből kettő van,és szép formás- nyomott neki a falnak,majd a tekintete a mellemre tévedt
- Ne zavarjon téged,hogy a fiad a kezedben van- mosolyogva toltam az arcát Scott felé,aki apja fonataival játszott
- Apa,apa…kész vagyok- szaladt be a szobába Nicole- indulunk már?indulunk már?
- Majd holnap kicsim…majd holnap- nevetett fel Tom- ohoh,nézzenek csak oda…mekkorát ásított ez a kisúrfi. Szóval most mindenki nyomás az ágyba,mert reggel nem bírunk felkelni- adta ki a parancsot
- Oké. Jó éjt – adott mindenkinek egy puszit Nicole,majd szaladt is a szobájába
- Akkor én is megyek- vigyorogtam- szia kicsim- adtam Scott fejére egy puszit- szia szivi- csókoltam meg Tomot
- Most hová mész?
- Te mondtad,hogy menjünk aludni- rántottam meg a vállam- de azért…valamit megosztok veled. Mostanság meztelenül alszok- kacsintottam,majd ott hagytam a tátott szájú afros srácot
- Ugye fiam gyorsan tudsz elaludni?- nézett rá a fiára,aki már félig el volt bóbiskolva a karjában
Miután sikeresen letette,bekulcsolta a szobánk ajtaját,és hosszú idő után,eggyé vált a testünk.
Másnap tényleg elég korán keltünk,szegény Nicole alig bírta nyitva tartani a szemét,Scottra meg anyu vigyáz,mert Simonék valami üzleti úton vannak. A fiunkat pedig azért nem akartuk vinni,mert csak forróság van odakinn,és nem akartam,hogy valami baja legyen…meg csak repülővel megyünk,és kicsinek tartottam még hozzá. Meg ha jól tudom,akkor korhoz van kötve,hogy mikortól lehet utazni gyereknek.
- apaaa…de én Gustavval akarok aludni,mert ő legalább nem piszkál. Georg és Andreas meg folyton szekál- duzzog karba tett kézzel Nicole,és olyan csúnyán néz a két említettre,hogy ölni lehetne a szemével- Honey. Legalább te segíts
- Tom…engedd már meg neki. Az a két majom,úgyis csajozni fog…Gustav meg nem. Szóval- bújok hozzá cicásan-és akkor kapsz egy kis ajándékot- suttogom a fülébe
- Megegyeztünk- húzott magához egyből,én pedig vigyorogtam
- Kösziii- ölelt meg minket Nicole,majd Gustavot kézen ragadta,és az egyik bungaló felé húzta
- Szóval…milyen ajándékot kapok?- nézett rám szemöldökét rángatva,mikor beértünk a mi kis helyünkre
- Máris adom- hajoltam le a táskámhoz,ő pedig izgatottan vetette be magát az ágyra- tessék. A kedvencedből hoztam egy csomót,mert tudom,hogy két nap után már nyafognál,hogy ilyet akarsz enni- nevetve dobtam felé a cukrot
- Ugye most csak szivatsz?- pislogott rám- és ugye nem ezzel a zacskó cukorral akarod kiszúrni a szemem- emelte fel,és rámutatott
- Miért?mire számítottál?- nevettem fel tárt karokkal,miközben az ágyra térdeltem
- Na gyere csak ide- döntött le maga mellé,és csikizni kezdett
#84
2010. febr. 16. 21:26 - írta xiderladyIgaz már láttam a filmet,de egy kis kikapcsolódás jól jött…még ha a közepénél Nicole be is aludt. Totál apja…ha vele is elkezdek nézni egy filmet,akkor bealszik….kivéve,ha érdekli :D
Így óvatosan kimásztam-mert a feje az ölembe volt-betakartam,adtam egy puszit a fejére és miután kikapcsoltam a tévét,megnéztem Tom mit művel a fiunkkal. Had ne mondjam,hogy szegényt a fürdőben a csapnál mosdatta.
- Tom- nevettem- na vigyázz…segítek.- mentem oda mellé,de nem engedett a közelbe
- Nem…én akarom csinálni- makacskodott
- Mégis mióta fürdeted szegényt?- vontam fel a szemöldököm
- Hát…szerintem már egy órája biztos
- Na jó…majd esetleg segítek a pelenkáztatásnál,de ne áztasd szét a gyerekünket- vettem át tőle Scottot,és bebugyoláltam egy törölközőbe- na gyere te apák gyöngye- vigyorogtam Tomra,aki duzzogva jött utánam a szobába
Letettem a pelenkáztatóra,majd szépen magyarázni kezdtem Tomnak,hogy mit hogy csináljon. Igaz,azt átpasszolta nekem,hogy kenjem be a popsiját meg a kis pöcörője környékén a fiunknak kenőccsel,mondván,hogy ő nem tapizza le-idióta xD- de a többit nagyon szépen megcsinálta. Mikor az ágyba tettük,akkor meg átszaladt a gitárjáért,és halkan elkezdett neki játszani,én pedig csak mosolyogva figyeltem őt. Most látszott rajta igazán,hogy fontos neki a családja.
- Nicole?- kérdezte,mikor mentünk le
- Elaludt a film közben- nyitottam ki a hűtőt,és kutakodni kezdtem
- És mi lesz a vacsi?- paskolta meg a hasát
- Hát… én már mondtam. Karamellás-banános tejberizs. És te csinálod…csupán besegítek egy kicsit.- vigyorogtam,majd elkezdtem hámozni a banánt,miután a rizst odatettem főni
- Mi lenne,ha mást kezdenél el hámozni? – adott egy puszit a vállamra
- Esetleg vacsora után,de én most éhes vagyok- nevettem fel,mikor a nyakamba harapott- és amúgy is…kavard a rizst,mert odaég
- Igenis asszony- csapott a seggemre
- Bunkó- vágtam hozzá a banánhéjat, ő meg nevetve ugrott egyet
Egy ideig szórakoztunk egymással,de amikor látta,hogy nem tetszik valami-persze csak megjátszottam-akkor mindig vigyorogva dobott egy puszit.
A tejberizs már el is készült,ki is tettünk két tányérba hűlni,már csak a banánt kellett megkaramellizálni. De mivel azt már nem vállalta be,mert hogy ő tuti odaégetné,meg elbénázná,meg ilyenek,azt én csináltam.
- tegyél hozzá légy oly kedves két,három kanál mézet…jó édesen szeretem- mondtam neki,mikor már úgy éreztem,hogy a banán kezd alakulni,de erre csak a kulcscsontomnál éreztem valami folyékonyat- te őrült állat- vágtam hozzá a fakanalat,ami hangos csattanással került a földre,ő meg nevetni kezdett
- nyugi már…csak megcsúszott a kezem- nevetett még mindig- de héj! El a kezekkel- fogta meg a kezem,mikor épp egy szalvétával próbáltam volna leszedni a mézet- majd én eltávolítom- kacsintott,majd nekem esett
- öhm… Tom- sóhajtottam,és jobbnak láttam lezárni a gázt- te most mit csinálsz?
- Hát eltűntetem a mézet…és ez nagyon édes. Fincsi- morogta a nyakamba,én pedig egyre mélyebbeket sóhajtoztam,és közben a tarkóját cirógattam az ujjammal
- Me….menjünk…fel- fogtam meg az arcát,és hevesen megcsókoltam
Ő felkapott az ölébe,azonban nem a szobába,hanem a lenti fürdőbe mentünk,ahol leültetett a kád szélére,miközben fél kézzel bedugta a kádat és megengedte a vizet. Aztán elszakadt tőlem,de a kontaktust tartottuk,mögém nyúlt,és amint lecsavarta a kupakot a habfürdőről,belelökte az egész tubust. Ezután nem csókot adtunk egymásnak,hanem az ajkamba haraptam izgatottan,és a kezemet a magasba emeltem,hogy a fehér topot lehúzza rólam. Aztán szépen lassan a többi ruha,majd engem befektetett a kádba,ő pedig rám feküdt,és egy pár perces kényeztetés után,lassú,kínzó mozgásba kezdett.
#83
2010. febr. 11. 15:05 - írta xiderladyBocsánat csajok,hogy ma tettem fel a részt,pedig tegnapra ígértem,de egy kicsit kiborultam! :( Sajnálom....viszont,most itt a rész,de nekem rohannom kell,ugyanis 4től kémia szemináriumon kell lennem :S Holnap meg 10-16ig kémia gyakorlatom van....remek :S Utálom a kémiát!
- Tudod min gondolkoztam?- kérdeztem Tomtól egy héttel később,mikor a hűvös őszi időben,az utcát jártuk a gyerekekkel
- Nem,de úgy is mindjárt elmondod- mosolygott
- Hogy adakozhatnánk…szeretnék segíteni másokon.
- Ez most honnan jutott az eszedbe?
- Hát…nem tudom. Csak úgy jött az egyik este. Meg így legalább megszabadulunk egy pár olyan dologtól,amit esetleg már nem hordunk,vagy épp nincs szükségünk. Na meg pénzünk is van elég,és annyi szerencsétlen,szegény ember éhezik,fázik,meg minden….ráadásul jön a karácsony,és…
- Oké,oké…értem. Rendben…ha te ezt szeretnéd,akkor benne vagyok- mosolygott
- Komolyan?- álltam meg,ő pedig bólintott- köszönöm- öleltem magamhoz szorosan,és adtam egy puszit a szájára
- Naaa, csak ennyit?- szomorodott el
- Na jó- mosolyogtam rá,és adtam egy hosszabbat
- Talán ez már jobb volt
- Csak talán?- kérdeztem kihívóan,és már hajoltam is felé,mikor valaki krákogott
- Köhm. Bocsi,hogy megzavarom ezt a nyálas pillanatot,de én kezdek egy kicsit fázni,és éhes vagyok- tette a csípőjére a kezét Nicole
- Nem is csodálom amilyen vizes vagy- nevetettem fel
- Meg különben is…mi az,hogy nyálas pillanat? Te tán nem fogsz megcsókolni srácokat- vigyorgott Tom
- Nekem nem lesz barátom…azokkal csak a baj van.- tette keresztbe a kezét,és mellém szegődött,ahol én már kuncogtam
- Érdekes… én máshogy hallottam a tanárnőtől.
- Ő semmit sem tud…csupán Mark folyton elveszi a radíromat, és nem adja vissza- durcázott be
- Szóval Marknak hívják. Én valami Christ hallottam- tette az ujját az állához,és úgy tett mintha gondolkozna
- Ő meg folyton a hajam piszkálja…mögöttem ül.
- Aha…aha…értem én- vigyorgott szélesen- szóval már két srácnak is csapod a szelet…az én lányom- húztam magához hirtelen,ám arra nem számított,hogy a lábuk összeakad és egyenesen egy nagy tócsában kötöttek ki
- Háháhá…nézd meg fiam milyen béna apád van- fordítottam feléjük Scottot a babakocsival,és hangosan nevettem rajtuk,a fiunk pedig a felfüggesztett csörgőkkel jelezte,hogy vicces a szituáció
Mikor hazaértünk,akkor mondtam Toméknak,hogy a vizes ruhát tegyék a mosógépbe,úgy is mosni akarok,na meg persze fürödjenek meg,addig én Scottot tisztába tettem,majd a kanapéra ültem le vele és játszani kezdtünk. Szereti ha csikizzük,olyankor hangtalanul kacag…istenem. Annyit változott,és sokat nőtt,mióta a világra hoztam. A szeme az anyué,az orra az enyém,de az arca viszont totál Tom. De Gordontól hallottam az egyik vacsoránál,hogy ha nagyobb lesz,akkor rá fog hasonlítani. Ugyanis kis rakoncátlan a gyerkőc,és izeg-mozog,”szemtelenkedik”,és még sorolhatná.
- de apaaa. Megígérted- rángatta apja karját Nicole,mikor jöttek le az emeletről
- nem- nevetett
- olyan izé vagy- ült le duzzogva mellém- Honey! Szólj már apára
- Tom…mit csináltál már?
- Hát most az a baja,hogy nem nézem meg az Alvin és mókusok 2-t- ült le nevetve a fotelba,maga felé fordította a fiát,és neki kezdett el magyarázkodni
- Tudod mit Nicole? Én megnézem veled. Legalább így apádra hagyjuk az etetést,fürdetést,és persze a vacsora elkészítését.- álltam fel hirtelen a kanapéról,bementem a konyhába,majd 3perccel később egy tál kukoricával,egy üveg kólával,és két műanyag pohárral a kezemben intettem a lépcső felé Nicolenak
- Ne már…most komolyan gondoltad?- nézett rám kétségbeesetten Tom,kezében a fiunkkal
- Szia Tom…jó szórakozást! Ohh…és én egy kis banános-karamellás tejberizst ennék meg- kacsintottam,majd nevetve mentünk fel,ugyanis Scott pukizott egyet
- Na neee. Ugye nem most akarsz kis bogyókat csinálni a pelenkába- nézett a fiára,aki csak nagy szemekkel nézett vissza rá,majd egyre nagyobbakat és sokat pukizott,végül..- azt hiszem kishaver,tele a puttony.
#82
2010. febr. 6. 17:55 - írta xiderlady- Honey…kicsim, kérlek…- jött le suttogva a lépcsőn egy órával később
- Most mit suttogsz?- kapcsoltam fel a lámpát hirtelen,ő meg a nagy fénytől nem vette észre hogy még van egy lépcsőfok,és hasra esett- bocsi- kuncogtam,majd lekapcsoltam
- Gondolhattam volna,hogy nem alszol- morogva állt fel- és nyugi,nem törtem el semmim…azt hiszem. Még a kis öcsi ismegvan- itt gondolom megtapogatta xD
- Tom- forgattam a szemem- minek jöttél le? Tán helyet akarsz cserélni?
- Nem köszi…elég volt két hónapon keresztül a kanapédon feküdni- guggolt le mellém- meg amúgy is,nincs ki melegítse a másik oldalamat- mosolygott
- Ezzel nem hatsz meg,ugye tudod- durciztam,és közben magamhoz szorítottam a takarómat,meg beljebb is mentem
- Na és ezzel?- hajolt felém,majd egy lágy,hosszú csókot adott
- Hát… valami alakul- fontam át a kezem a nyakánál,ő meg bebújt a takaróm alá
- Akkor megpróbálkozok még egyszer,csak ezúttal egy kis csavart is viszek a dologba- suttogta,aztán jött a csók,de ezúttal a keze a hasamat,és a csípőmet simogatta,végül a combomon állapodott meg,amit az ő csípőjére húzott- na?- cuppant le a számról- elég hatásos volt?
- Kellőképpen hatásos volt- fordítottam a hátára,és a csípőjére ültem- utálom,mikor póló nélkül alszol. Ne csodálkozz,hogy fázik a másik oldalad- morogtam,de azért a szemem nem vettem volna le róla semmi pénzért
- Nem mondhatod,hogy nem tetszik- vigyorgott- amúgy meg Deja vu-m van- tette a kezét a combomra
- Hát…most nem lesz az- hajolt le hozzá,és adtam egy puszit a szájára- inkább csinálj két bögre forró kakaót,míg én megleplek valamivel- kacsintottam,majd a mellkasára csaptam persze csak óvatosan,és felszaladtam a szobába
- Nők- rázta a fejét vigyorogva,majd egy sóhaj kíséretében felállt és a konyhába indult
Egy jó bő fél óra múlva,a nappaliból kiabáltam ki neki,persze a nappaliba még mindig sötét volt,csak a konyhából és a kintről beszűrődő fény világította be a helységet,aztán felcsendült a Pussycat Dolls –Sway című száma. Mivel ez egy cha cha cha szám,így ilyen stílusban kezdtem el mozogni,de azért egy kis erotikát is vittem a dologba,és nem hagyhattam ki,hogy a csípőmet ne tekerjem,vagy épp ringassam jobbra,balra. Igaz…a konyhai bárpulton kellett volna táncolnom,de most a dohányzó asztal is megtette. Egy farmer térdnadrágot,egy fekete topot,-így a hasam szabadon volt-és azon még egy rózsaszín bolerot viseltem,amit elől meg lehet kötni,na meg ennél a számnál elengedhetetlen tűsarkút. Már a színészkedéseim és a táncfellépéseim során megszoktam szóval…nem zavart. Amikor meg épp szöveg nélküli rész volt,Tom előtt kezdtem el táncolni….a földig,úgy,hogy az egyik kezemet végig húztam az oldala mentén,és vissza. Majd a szám végefele megfogtam a kezét,és vette az adást. Közösen kezdtünk el táncolni,a végén pedig egy pördítéssel fejeztük meg.
- köszönöm- suttogtam,miközben szaporán járt a mellkasunk,és az övét simogatva néztem rá
- nem…én köszönöm. Köszönöm hogy táncoltál nekem,velem- mosolygott,majd adott egy csókot- na,de gyere…igyuk meg azt a kakaót,ami talán már nem is forró.
- Fini lett- mosolyogtam- de itt kakaós lett a szád- töröltem le a kezemmel
- Óó…pedig reménykedtem,hogy a száddal csinálod :D
- Perverz- vigyorogtam
- Ha már itt tartunk,akkor neked meg habos a nózid
- Tudom,hogy nem az…szóval ez nem jött be- nevettem
- De még lehet olyan
- Na és hogy?- húztam fel a szemöldököm
- Hát így- fogta a kanalat,ami a bögréjében volt,azon meg egy kis tejszínhab és az orromra kente
- Fúúúj…most már szedd is le- toltam felé az orromat
- Az is volt a tervem- vigyorgott,majd óvatosan,lassan kezdte el lenyalni- hmm..fincsi
- Igen? Mutasd- fogtam meg az arcát,és magamhoz húztam egy csókért- tényleg nem rossz.
- És mi lenne,ha fenn folytatnánk?- suttogott,és közben a nyakamat csókolgatta,amit én élveztem
- Benne vagyok- túrtam alulról a fonatok közé az ajkamat beharapva,ő pedig könnyedén felkapott az ölébe,és irány a szoba
#81
2010. febr. 5. 16:07 - írta xiderlady- halihó! Megjöttünk- kiabált Tom a Kaulitz házban
- na…az eltűnt szerelmes gerlepár hazatalált- jött ki vigyorogva Georg
- együtt vagytok megint?- csillogott Emma szeme,és kezében volt Scott
- hát…a repülőn azt mondta,hogy a férje vagyok- húzott magához vigyorogva
- én meg feleséged…nagy cucc- mutattam fel a kezem,amin a gyűrű volt
- és megmentett egy fogatlan nénikétől- nevetett fel
- hülye- csaptam hason,de azért kapott egy csókot
- fúúj,apa…ne már- szólalt meg karba tett kézzel Nicole mellettünk,és amikor Tom elengedett,felvette az ölébe,és magához ölelte,én meg átvettem Scottot- örülök,hogy kibékültetek- mosolygott boldogan
- igen…mi is. Olyan szépek vagytok így együtt- mosolygott Simone,mikor Gordon átölelte a vállánál
- akkor ezt meg kell ünnepelnünk- csapta össze a kezét Bill
- remek…én már tudom is hogy hol,de nem ma :D- kacsintottam- viszont most mennénk,mert nagyon fáradtak vagyunk…de holnap jelentkezünk és mindent elmesélünk
- rendben…akkor holnap mindenki itt ebédel- mosolygott Gordon,mi pedig mentünk is
Mikor hazaértünk,mi már nem vacsoráztunk,csak a gyerekeknek adtunk,majd fürdés,és mentünk is aludni.
- most komolyan a kanapén kellett aludnia két és fél hónapon keresztül?- röhögött Andreas már a buliban másnap este
- ne röhögj te fatökű… tudod milyen kényelmetlen volt?- lökte meg Tom- mondjuk egyszer kétszer,igen is kényelmes- nyalta meg a száját
- Tom…ne most,és ne itt- tettem fel a kezem,és a képére tettem,hogy még csak ne is lássam,majd a többiek felé fordítottam a fejét- amúgy nem volt addig kinn….az utolsó fél hétben beengedtem már a szobába :D
- Ez a mi csajunk- ölelt meg Emma
- Akkor erre koccintunk- emelte fel a koktélos poharat Anna,meg mi is a sajátunkat és már csörrentek is a poharak
- Ugye csajok tudjátok,hogy ma milyen nap van itt a klubban?- vigyorogtam rájuk,ők pedig vették is az adást- jövünk mindjárt szivi- adtam egy gyors csókot Tomnak
- Most hova mennek?- pislogott Georg- és én még csak egy csókot se kaptam- biggyesztette le a száját
- Én azt hiszem tudom hova- mutatott előre Gustav a színpad felé
- Hölgyeim és uraim! Ezt a számot a sógoromnak,és Emma barátjának küldöm
Aztán felcsendült az ismerős zene,aminek az első paragrafusát én kezdtem….
Humidity is rising
Barometer's getting low
According to our sources
The street's the place to go
Cause' tonight for the first time
Just about half past ten
For the first time in history
It's gonna start raining men Gyerünk Bill,tudod a szöveget- kiabáltam a mikrofonba,közben a csajok lementek érte,és immáron már vele együtt folytattam az éneklést
It's raining men
Hallejulah
It's raining men
Amen
Még hazafele is ezt énekeltük a csajokkal,de persze a poén kedvéért se Georgot,se Tomot,se Andreas nem hagytuk ki,így az ő számaikat is elénekeltük,mint pl a What is love-ot :D
- Azt ugye tudod,hogy nagy hülyeséget csináltál- mordult rám Tom immáron otthon,mikor feküdtünk be az ágyba
- Miért is?- helyezkedtem el kényelmesen
- Mert így hogy felrángattatok minket a színpadra,könnyen benne lehetünk az újságokban azért
- És akkor mi van? Nektek is van magánéletetek….na nehogy már ne éljetek úgy mint egy átlagos ember. Nézz meg engem…Amerikában lettem sztár,és hiába itthon vagyok,mégis a saját életemet élem,mint ahogy ott kinn
- De a tiéd más
- Miért lenne más? Ugyanaz a tiéd és az enyém is…de tudod mit? Nincs kedvem veled vitázni- keltem ki az ágyból,és megfogtam a párnámat meg egy plédet
- Most hová mész?
- Aludni- vágtam be az ajtót….még szerencse,hogy a gyerekek anyunál alszanak
#80
2010. febr. 3. 21:20 - írta xiderlady- éljen,gratulálunk- tapsoltak meg a srácok,mikor az utolsó jelenetet is leforgattuk közel 2 és fél hónap forgatás után
- ahh…vége. Ezt el se hiszem- ugrottam le a bárpultról,és Tom nyakába vetettem magam
- nekem is táncolhatnál egyszer így a színpadon :P- suttogta
- hát…ha majd jó kisfiú leszel,és végre te is kiveszed a részed a házi,és férj teendőiben- mosolyogva adtam neki egy puszit
Na igen….végre leforgattuk a filmet-Dobd be magad-időközben meg még Tommal is kibékültünk,de ezt még a többiek nem tudják :) De hogy mi a legjobb az egészben? Hogy végre holnap mehetünk haza,és láthatom az én kicsi fiamat,ahogy már magától a hasára fordul,és a fejét is felemeli,na meg hallom,hogy Nicole nagyon jól teljesít az iskolában. Szóval meg vagyok nyugodva,hogy nincs elengedve,míg mi nem voltunk otthon.
- akkor majd értesítelek,hogy mikor lesz a premier- mondta Steve
- rendben. Jó volt veletek dolgozni srácok- öleltem meg mindenkit,na meg puszit is adtam- vigyázzatok magatokra. Hamarosan úgy is találkozunk- mosolyogtam- sziasztok- köszöntünk el egyszerre Tommal
- sziasztok
Otthon nyugisan összepakoltunk az útra,és lustálkodtunk egy kicsit. Nem volt kedvünk még főzni se,így Tom rendelt pizzát,meg kólát. Persze az utolsó szeletet a mellkasomra vágta-fehér,egyszerű,sima topban voltam- így muszáj volt megszabadítani tőle.
- te most tulajdonképpen mit is csinálsz?- pislogtam rá ártatlanul,mikor már feledtem volt
- hát…gondoltam le kéne mozogni ezt az egészségtelen ételt- vigyorgott
- hmm…mondasz valamit- gondolkodtam el- ez egy remek ötlet- löktem le magamról,így sikeresen beleesett a pizzás dobozba amiben az a szelet volt,amit rám dobott XD- öltözz – vágtam hozzá a pólóját,amit levett,én meg felszaladtam egy másik toppért
- mire készülsz?- ült fel a kanapé mellett,és bambán nézett rám
- hát…lemozogjuk :D – rántottam meg a vállam és a kezemet meg széttártam,majd a cipőmért hajoltam
- nem lehetne máshogy lemozogni?- termett hirtelen mögöttem,és magához ölelt,miközben a vállamat kezdte el csókolgatni
- szivi…te hoztad fel a mozgást- vigyorogtam- de ha most szót fogadsz nekem,akkor este duplán is mozoghatunk- kacsintottam,majd egy gyors csók kíséretében kiléptem az ajtón
Nem tellett bele sok idő,és ő már mellettem is termett,így a környéken futottunk egy pár kört,aztán hazaérve egy gyors közös zuhany,és épp hogy kitettem a lábam a kőre és a hajamat dörzsöltem,ő máris nekem esett :D a kis telhetetlen :P
- na végre…már csak pár csak óra,és otthon leszünk- nyújtózkodtam az ülésen egy pár óra múlva,mikor felébredtem már a repülőn
- igen…és végre én is hazamehetek már hozzátok- bújt hozzám- mondtam már,hogy imádom az ajkad,amikor felkelsz?- adott apró puszikat,hol a felső,hol az alsó ajkamra
- nem…de most igen- karoltam át a nyakát,és mosolyogva egy csókolt formáltam a puszijaiból
- héj…nem hagynák már abba?- szólt előre egy öreg nénike
- már ugyan miért hagynánk abba? Tán zavarja,hogy az öreg tata nem smacizik önnel? Vagy talán tőlem kér egy smaccantást?- vigyorgott Tom a két ülés között,én meg a pulcsijába kuncogtam
- hogy maga micsoda egy szemtelen pojáca- háborodott fel a néni
- na idefigyeljen fogatlan nénike- kukkantottam fel Tom alól és az ülés mögül- a férjemről beszél,szóval fogja vissza magát,és bújja szépen a Nők Lapja magazint,vagy velem gyűlik meg a baja- erre a mama csak tátogott,majd durcásan az arca elé vette az újságot,Tom meg vigyorogva nézett rám- most mi van?
- Szóval nem vagyok szemtelen pojáca?
- Nem
- És a férjed vagyok?
- Én meg a feleséged :D- majd megint megcsókolt
- Amúgy…észre se vettem,hogy fogatlan a nénike…ezt látnom kell. Várj :D Elnézést- kukkantott ki megint az ülés között- tetszene vigyorogni,kedves fogatlan nénike?- vigyorgott Tom,majd másodperceken belül a Nők Lapja újság az ülésünk felett suhant el,mi meg hangos nevetésben törtünk ki
#79
2010. febr. 1. 16:22 - írta xiderlady- Helo,helo szép jó reggelt- ölelt át hátulról Tom morgós hangon,és miután adott egy puszit a nyakamra,el is bóbiskolt a vállamon- sexy ruci…van is alatta valami?- húzta feljebb a combomtól a pólóját….na igen,az volt kéznél :P
- Neked is jó reggelt- fordultam vele szembe,és adtam egy csókot neki- kényelmes volt a kanapé?
- Hát…nem épp a legmegfelelőbb két személy alvására,de másra nagyon is alkalmas- kacsintott
- Perverz disznó- csaptam mellkason
- Csak amennyire kell- adott egy puszit a számra,majd még egyet és még egyet
- Tudom,hogy mire megy ki a játék…de nem. Nem fogsz a hálóba becuccolni,amíg itt vagy.Belementem,hogy itt maradj addig amíg én a forgatásra megyek,de a nappali lesz a te területed. – bújtam ki az öleléséből- Kávét?
Egy kicsit még duzzogott amíg otthon voltam,és persze mikor beléptem reggeli után a nappaliba,utána kiabált,hogy mivel az az ő területe,kéri vissza a felsőjét. Én pedig megrántotta a vállam,úgy is háttal álltam neki,így egy könnyed mozdulattal a kanapéra dobtam a ruháját,és elmentem zuhanyozni.
- sziasztok srácok- léptem be boldogan a stúdióba
- szia Honey- üdvözölt Kevin- még szülés után is jól nézel ki- kacsintott
- muszáj kordában tartanom magam,ha folytatni akarom még a színészkedést…de csak is táncos filmekben- nevettem- ha meg nem érdekelne a tánc,akkor nem foglalkoznék annyira,hogy maradt e rajtam felesleg,vagy sem. De amúgy elárulom,hogy az otthoni teendőkkel mozogtam le…és nem azért mert futni vagy épp kondiba jártam.
- Óóóó….a mi kis sztárcsillagunk újra Los Angelesben- ölelt magához Steve,a rendező- a kis Scott is veled jött?
- Nem…ő nem. Ő a nagyszülőkkel van otthon,szóval mire hazamegyek tuti,hogy el lesz kényeztetve. Na meg Nicole tuti,hogy csokit fog kunyerálni a nagyapjától,vagy a bácsikájától…ők mindenre rávehetőek.- ráztam a fejem nevetve
- Ő…Tom lánya,igaz?
- Igen…amúgy tetszik a forgatókönyv. Biztos izgalmas lesz forgatni is :) – tereltem a szót- körülbelül mennyit vesz igénybe majd?
- Ha minden jól megy,senki nem betegszik le,vagy nem jön közbe,akkor egy pár hónapról lenne szó csak. Na…de akkor gyere,bemutatlak a többieknek- tette a hátam közepére a kezét,és elindultunk
Késő délutánig ott voltam,hazafele pedig beugrottam a boltba,hiszen nincs semmi otthon,viszont amikor beléptem 6 szatyorral a kezemben,ki is ejtettem,ugyanis hatalmas disznóól fogadott.
- Toooooooom!- kiabáltam
- Mi az?- jött le az emeletről egy szál törölközőben
- Te mégis mi a fészkes fenét kerestél odafenn?- kiabáltam rá- megbeszéltük hogy te itt maradsz- mutattam a nappali felé
- Hát…gondoltam megnézem,fenn milyen meleg a víz…itt lenn egy kicsit hideg :P
- Na ne szórakozzál velem- kezdtem nagyon dühös lenni- és mi ez a rendetlenség?
- Tudod…ez az én területem. Te mondtad- rántotta meg a vállát
- De az én lakásom- kiabáltam- és rohadtul idegesít,hogy ilyen nyugodt hangon mondasz mindent- hajoltam le egy pár cuccért,ami a földre került a szatyorból
- Amúgy telefonált Nicole,és puszil,és azt üzeni,hogy hiányzunk neki. És nem szeretné ha elhagynánk egymást,de megnyugtattam,hogy szeretjük egymást- vett el tőlem három szatyrot
- Hogy mi van?- sokkoltam le,és megálltam a pakolásban is- te hülye marha- vágtam hozzá a zellert. Ki mondta,hogy minden oké most köztünk?
- Hát…tegnap sexeltünk egy orbitálisat,amit szívesen megismételnék- vigyorgott
- Bunkó- morogtam,majd ott hagytam
- Kurva- nevetett(na igen…a Nicsak kibeszél most filmet idézi)
- Kabbe- indultam az emeletre- és tedd el a többi cuccot,valamint szedd rendbe a nappalit- zártam be a szobaajtót
Végezetül,szeretnék egy dalt beszúrni nektek,amit a másodunokatesóm ad elő(ő az énekes)a bandájával :) Reggae-jazz stílus! Nekem már most a szívembe dobta magát,és hamarosan megjelenik az első lemezük ;)
http://www.youtube.com/watch?v=wZbSP1Ca4nU
#78
2010. jan. 28. 19:05 - írta xiderladyRohadtul örülnék,ha egyes blogírok,nem másolnának dolgokat az én blogomból! Még ha korábbi részről is van szó........
Találj ki saját magad részeket,és ne máséról koppints!!
Ezt muszáj volt leírnom,mert nagyon nem csipázom,ha épp másoktól szednek el dolgokat :@
- Uram,kérem üljön le,ugyanis másodperceken már felszállunk- szólt egy stuardes
- De keresek valakit- mondta
- Na ne- néztem fel az újságból,amit időközben olvasni kezdtem,és megláttam mellettem- ez nem igaz- morogtam magamban
- Majd utána megkeresi,de most üljön le kérem és kapcsolja be az övét- szólt nyomatékosan a nő
- Ajjj- puffogott,majd levágta magát mellém,és mérgesen bekapcsolta az övét,én pedig gyorsan eltakartam az arcom az újsággal
Már vagy 2 órája tuti utazunk,és Tom vagy húszszor ment végig a repülőn,még az első osztályra is beszökött,de sehol se talált,viszont mindig mellém ült le. Már megunta a keresést,és rendelt magának mindent amit csak lehetett. Mogyoró,cukor,kávé,sör,ásványvíz,kóla….mindent amit lehetett kapni a gépen.
- Elnézést! Nem halkítaná le azt a vackot?- kopogtatta meg a vállam,igaz én még mindig az újságot bújtam és századjára olvastam el egy receptet- magához besz…- tolta el az arcom elől a zavaró tárgyat- Honey?
- Összetéveszt valakivel- olvastam megint az újságot
- Na ne szórakozz velem. Tudom hogy te vagy- kapta ki a kezemből,és átdobta a válla felett,nem zavarva,hogy épp egy alvó öreg bácsi arcán landolt
- Neked mániád,hogy mindent tönkre teszel? Először a kapcsolatunkat,aztán a gyerekünk játékát,most meg az újságot.- morogtam rá
- Áhá…szóval mégis te vagy Honey- engedte el a füle mellett a megjegyzést,és felhúzta a szemöldökét
- Hagyjál békén Tom…egyáltalán minek jöttél utánam?- fordultam féloldalasan felém
- Szeretlek- tette a combomra a kezét,és felfelé kezdte el csúsztatni
- Ezzel nem hatsz meg- néztem rá egy olyan fejjel,mintha megjelenne egy cseppecske a fejem mellett,és a kezét levettem magamról
- Te már nem?- nézett rám egy kicsit szomorúan
- Tom…ez…ez most nem olyan egyszerű,mint amilyennek az látszik,vagy te gondolod- ráztam a fejem,és visszaültem rendesen
- Nem fogom ennyiben hagyni,csak hogy tudd- suttogta a fülembe,engem pedig kirázott a hideg
Akárhogy is haragudtam most rá, megengedtem neki,hogy nálam lakjon míg a következő géppel vissza nem megy. Viszont azon meglepődtem,hogy sok cucca volt…
Amint beértünk a lakásba,egyből hívtam a szülőket,hogy épségben megérkeztem,és persze érdeklődtem a gyerekek felől,na meg közöltem velük,hogy ha keresnék Tomot,akkor ne nagyon,mert ő is itt van,viszont a válasz meglepett….”tudjuk” és a háttérben,mintha Billék kuncogását hallottam volna.
- Akkor nézzük a szabályokat- álltam be a tévé elé karba tett kézzel,a csípőmet oldalra döntöttem
- Héj…most nem látom milyen idő lesz holnap- ült fel szétterpesztett lábakkal a kanapén
- Majd én megmondom neked….esni fog az eső,de most idefigyelj rám légy oly kedves- türelmetlenkedtem
- Ohh…azzal nincs gond- vigyorgott eszelősen,és végig nézett rajtam- szóval?szabályok?- állt fel
- A háló tabu,fürdőbe nem jössz be mikor én vagyok ott,nem jössz utánam,mikor dolgozni megyek,és nem turkálsz a cuccaim között,mikor magadra hagylak,nem fogsz taperolni,nem fogsz megcsókolni mikor épp elbóbiskolok a kanapén vagy valami,és…most….te mit akarsz?- dőltem hátra folyamatosan,ugyanis Tom közeledett folyamatosan,és már előttem állt
- Felrúgom a szabályaidat- fogta meg a derekam,felhúzott magához és olyan szorosan vont magához,hogy a mellkasunk összeért,a másik kezét a derekamra tette,a csípőjét az enyémnek nyomta,majd hirtelen vadul megcsókolt,amit én akaratom ellenére viszonoztam miközben a pulcsiját erősen ragadtam meg,és húztam még közelebb magamhoz,pedig már milliméter se volt köztünk,de egyre többet akartam belőle- még mindig tabu a hálószobád?- lihegte szinte a számba,majd újra az ajkam után kapott,én pedig hátrafelé toltam
- Igen- löktem le a kanapéra,a csípőjére ültem,és ismét egymásnak estünk,csak ezúttal a keze a fenekem helyezkedett el
#77
2010. jan. 27. 13:31 - írta xiderlady- Nem mehetsz el- pattant ki ő is a kocsiból,és jött utánam
- Óó,és ugyan miért nem?- nevettem fel kárörvendően,és az irányt az emeletre vettem
- Azért mert itt van egy két hónapos fiad,azért- csattant fel
- Ha megkérhetlek,hogy ne kiabálj,azt nagyon megköszönném. Már csak azért is,mert a FIUNK is itt van,másrészt meg tudtommal te másnapos vagy. Vagy talán már nem fáj a fejed?- tettem be a kiságyba Scottot,és a hasát simogattam,miután bekapcsoltam neki azt a kis zenélő dobozt,amit Andreastól kapott
- Na ettől már fáj a fejem- tépte le a kis mütyürt az ágyról,mire a kicsi felsírt
- Normális vagy bazdmeg?- kiabált rá,mikor kivettem,és nyugtatni próbáltam
- Mi van köztetek?- sziszegte a fogai között
- Hogy mi van? Mondom hogy te bekattantál basszus. Semmi nincs köztünk- ringattam Scottot
- Hát persze….még a hülye is látja,hogy van. Nálad lóg mindennap,lemerem fogadni,hogy pár óra múlva megint itt lesz,ajándékot hoz a fiunknak,és…- itt pofon vágtam
- Most már a fiunk?? Eddig mindig úgy hívtad csak,hogy a fiam….és különben is. Ne nézzél egy lotyónak. Mit képzelsz ki vagy te?
- A férjed vagyok bazdmeg- kiabált a képembe,mire nekem még én pislogni is elfelejtettem,nem még levegőt venni
- Nekem nem egy debill,idegbeteg férje van szükségem,aki még átveri a feleségét is,csak hogy ki tudja magát pihenni őfelsége. És most menj el- mondtam tök nyugodtan
- Honey…én- nyúlt felém,de én kikerültem
- Menj el Tom- indultam le a lépcsőn,és kinyitottam neki az ajtót,ahol épp Andreas készült kopogni
- Öhm..szerintem én később visszajövök- és már el is ment,én pedig ránéztem Tomra,aki sértődötten vágtatott ki az ajtón
- Ajj Scott,miért? Miért nem megy zökkenő mentesen az élet? Hm? Legalább neked most még békésen telik…csak maradjon is így.- játszottam a kis kezecskéivel,és közben sírtam
Gyorsan telnek a napok,én pedig ott tartottam,hogy már csomagolok. Tommal azóta nem beszéltem,még csak nem is találkoztam. Még csak Andreas se jött…úgyhogy,én járkáltam Nicole elé a suliba,aminek örült,és én is,mert az osztálytársainak úgy mutatott be,hogy az anyukája vagyok.
- akkor holnap jövök érted- mondta kedvesen Georg
- de nem gond? Biztos?- néztem rá,mikor bezártam az utolsó bőröndöt is
- dehogy…szívesen segítek. Csak szólj,és jövök ha tudok- ölelt magához- és ne aggódj. Rendbe fog jönni a kapcsolatotok- simogatta a hátam
- de én úgy félek Georg…nem akarom elveszíteni,de ha ilyen egy faszfej,hogy…ááá- ráztam a fejem,és lementem a konyhába- kérsz inni?
- Hát kávéval megdobhatnál…ugyanis ma benn kell lennem felvenni dalokat :S
- Rendben- mosolyogtam rá,és már készítettem is
Kb egy fél óra múlva már el is ment,de az orrára kötöttem,hogy csak halkan nyomja a basszust,mert ha felkell Scott,én megverem…és ne maradjon benn túl sokáig,mert akkor meg bealszik majd a kormány mögött,mikor kivisz a reptérre.
- vigyázz magadra kicsim- ölelt meg anya másnap reggel
- ti is…és a gyerekekre is- sírtam el magam,és szorosan magamhoz öleltem a fiamat
- tudom hogy nehéz most itt hagynod őt,de muszáj…mert feladatod van- mosolygott kedvesen Simone,miközben Gordon óvatosan elvette tőlem az unokáját- vigyázunk rájuk- adott egy puszit
- és ne aggódj. Tom fog majd utánad koslatni,mert nem fogja ezt ennyiben hagyni- ölelt magához Gordon
- üdvözlöm a többieket,és puszilom is- köszöntem el közben Nicoletól is,majd intettem,és mentünk is
Már a gépen ülök vagy 10 perce,és azt várom,hogy szálljunk fel,közben kedvesen mosolygok a stuardes-re,hogy nem kérek semmit,és hogy minden rendben van. Egy kicsit rossz,hogy itt kell hagynom a szeretteimet,de így legalább lesz gondolkodási időm,hogy Tommal hogyan is tovább.
- szerintetek be fog vállni?- kérdezte Emma,akik a nagy ablak mögül figyelte,hogy a gépem fel száll
- hát…már le nem szállhat,és kötve hiszem,hogy a hisztije miatt vissza fordulna a gép- mondta Bill
