2010. január
#78
2010. jan. 28. 19:05 - írta xiderladyRohadtul örülnék,ha egyes blogírok,nem másolnának dolgokat az én blogomból! Még ha korábbi részről is van szó........
Találj ki saját magad részeket,és ne máséról koppints!!
Ezt muszáj volt leírnom,mert nagyon nem csipázom,ha épp másoktól szednek el dolgokat :@
- Uram,kérem üljön le,ugyanis másodperceken már felszállunk- szólt egy stuardes
- De keresek valakit- mondta
- Na ne- néztem fel az újságból,amit időközben olvasni kezdtem,és megláttam mellettem- ez nem igaz- morogtam magamban
- Majd utána megkeresi,de most üljön le kérem és kapcsolja be az övét- szólt nyomatékosan a nő
- Ajjj- puffogott,majd levágta magát mellém,és mérgesen bekapcsolta az övét,én pedig gyorsan eltakartam az arcom az újsággal
Már vagy 2 órája tuti utazunk,és Tom vagy húszszor ment végig a repülőn,még az első osztályra is beszökött,de sehol se talált,viszont mindig mellém ült le. Már megunta a keresést,és rendelt magának mindent amit csak lehetett. Mogyoró,cukor,kávé,sör,ásványvíz,kóla….mindent amit lehetett kapni a gépen.
- Elnézést! Nem halkítaná le azt a vackot?- kopogtatta meg a vállam,igaz én még mindig az újságot bújtam és századjára olvastam el egy receptet- magához besz…- tolta el az arcom elől a zavaró tárgyat- Honey?
- Összetéveszt valakivel- olvastam megint az újságot
- Na ne szórakozz velem. Tudom hogy te vagy- kapta ki a kezemből,és átdobta a válla felett,nem zavarva,hogy épp egy alvó öreg bácsi arcán landolt
- Neked mániád,hogy mindent tönkre teszel? Először a kapcsolatunkat,aztán a gyerekünk játékát,most meg az újságot.- morogtam rá
- Áhá…szóval mégis te vagy Honey- engedte el a füle mellett a megjegyzést,és felhúzta a szemöldökét
- Hagyjál békén Tom…egyáltalán minek jöttél utánam?- fordultam féloldalasan felém
- Szeretlek- tette a combomra a kezét,és felfelé kezdte el csúsztatni
- Ezzel nem hatsz meg- néztem rá egy olyan fejjel,mintha megjelenne egy cseppecske a fejem mellett,és a kezét levettem magamról
- Te már nem?- nézett rám egy kicsit szomorúan
- Tom…ez…ez most nem olyan egyszerű,mint amilyennek az látszik,vagy te gondolod- ráztam a fejem,és visszaültem rendesen
- Nem fogom ennyiben hagyni,csak hogy tudd- suttogta a fülembe,engem pedig kirázott a hideg
Akárhogy is haragudtam most rá, megengedtem neki,hogy nálam lakjon míg a következő géppel vissza nem megy. Viszont azon meglepődtem,hogy sok cucca volt…
Amint beértünk a lakásba,egyből hívtam a szülőket,hogy épségben megérkeztem,és persze érdeklődtem a gyerekek felől,na meg közöltem velük,hogy ha keresnék Tomot,akkor ne nagyon,mert ő is itt van,viszont a válasz meglepett….”tudjuk” és a háttérben,mintha Billék kuncogását hallottam volna.
- Akkor nézzük a szabályokat- álltam be a tévé elé karba tett kézzel,a csípőmet oldalra döntöttem
- Héj…most nem látom milyen idő lesz holnap- ült fel szétterpesztett lábakkal a kanapén
- Majd én megmondom neked….esni fog az eső,de most idefigyelj rám légy oly kedves- türelmetlenkedtem
- Ohh…azzal nincs gond- vigyorgott eszelősen,és végig nézett rajtam- szóval?szabályok?- állt fel
- A háló tabu,fürdőbe nem jössz be mikor én vagyok ott,nem jössz utánam,mikor dolgozni megyek,és nem turkálsz a cuccaim között,mikor magadra hagylak,nem fogsz taperolni,nem fogsz megcsókolni mikor épp elbóbiskolok a kanapén vagy valami,és…most….te mit akarsz?- dőltem hátra folyamatosan,ugyanis Tom közeledett folyamatosan,és már előttem állt
- Felrúgom a szabályaidat- fogta meg a derekam,felhúzott magához és olyan szorosan vont magához,hogy a mellkasunk összeért,a másik kezét a derekamra tette,a csípőjét az enyémnek nyomta,majd hirtelen vadul megcsókolt,amit én akaratom ellenére viszonoztam miközben a pulcsiját erősen ragadtam meg,és húztam még közelebb magamhoz,pedig már milliméter se volt köztünk,de egyre többet akartam belőle- még mindig tabu a hálószobád?- lihegte szinte a számba,majd újra az ajkam után kapott,én pedig hátrafelé toltam
- Igen- löktem le a kanapéra,a csípőjére ültem,és ismét egymásnak estünk,csak ezúttal a keze a fenekem helyezkedett el
#77
2010. jan. 27. 13:31 - írta xiderlady- Nem mehetsz el- pattant ki ő is a kocsiból,és jött utánam
- Óó,és ugyan miért nem?- nevettem fel kárörvendően,és az irányt az emeletre vettem
- Azért mert itt van egy két hónapos fiad,azért- csattant fel
- Ha megkérhetlek,hogy ne kiabálj,azt nagyon megköszönném. Már csak azért is,mert a FIUNK is itt van,másrészt meg tudtommal te másnapos vagy. Vagy talán már nem fáj a fejed?- tettem be a kiságyba Scottot,és a hasát simogattam,miután bekapcsoltam neki azt a kis zenélő dobozt,amit Andreastól kapott
- Na ettől már fáj a fejem- tépte le a kis mütyürt az ágyról,mire a kicsi felsírt
- Normális vagy bazdmeg?- kiabált rá,mikor kivettem,és nyugtatni próbáltam
- Mi van köztetek?- sziszegte a fogai között
- Hogy mi van? Mondom hogy te bekattantál basszus. Semmi nincs köztünk- ringattam Scottot
- Hát persze….még a hülye is látja,hogy van. Nálad lóg mindennap,lemerem fogadni,hogy pár óra múlva megint itt lesz,ajándékot hoz a fiunknak,és…- itt pofon vágtam
- Most már a fiunk?? Eddig mindig úgy hívtad csak,hogy a fiam….és különben is. Ne nézzél egy lotyónak. Mit képzelsz ki vagy te?
- A férjed vagyok bazdmeg- kiabált a képembe,mire nekem még én pislogni is elfelejtettem,nem még levegőt venni
- Nekem nem egy debill,idegbeteg férje van szükségem,aki még átveri a feleségét is,csak hogy ki tudja magát pihenni őfelsége. És most menj el- mondtam tök nyugodtan
- Honey…én- nyúlt felém,de én kikerültem
- Menj el Tom- indultam le a lépcsőn,és kinyitottam neki az ajtót,ahol épp Andreas készült kopogni
- Öhm..szerintem én később visszajövök- és már el is ment,én pedig ránéztem Tomra,aki sértődötten vágtatott ki az ajtón
- Ajj Scott,miért? Miért nem megy zökkenő mentesen az élet? Hm? Legalább neked most még békésen telik…csak maradjon is így.- játszottam a kis kezecskéivel,és közben sírtam
Gyorsan telnek a napok,én pedig ott tartottam,hogy már csomagolok. Tommal azóta nem beszéltem,még csak nem is találkoztam. Még csak Andreas se jött…úgyhogy,én járkáltam Nicole elé a suliba,aminek örült,és én is,mert az osztálytársainak úgy mutatott be,hogy az anyukája vagyok.
- akkor holnap jövök érted- mondta kedvesen Georg
- de nem gond? Biztos?- néztem rá,mikor bezártam az utolsó bőröndöt is
- dehogy…szívesen segítek. Csak szólj,és jövök ha tudok- ölelt magához- és ne aggódj. Rendbe fog jönni a kapcsolatotok- simogatta a hátam
- de én úgy félek Georg…nem akarom elveszíteni,de ha ilyen egy faszfej,hogy…ááá- ráztam a fejem,és lementem a konyhába- kérsz inni?
- Hát kávéval megdobhatnál…ugyanis ma benn kell lennem felvenni dalokat :S
- Rendben- mosolyogtam rá,és már készítettem is
Kb egy fél óra múlva már el is ment,de az orrára kötöttem,hogy csak halkan nyomja a basszust,mert ha felkell Scott,én megverem…és ne maradjon benn túl sokáig,mert akkor meg bealszik majd a kormány mögött,mikor kivisz a reptérre.
- vigyázz magadra kicsim- ölelt meg anya másnap reggel
- ti is…és a gyerekekre is- sírtam el magam,és szorosan magamhoz öleltem a fiamat
- tudom hogy nehéz most itt hagynod őt,de muszáj…mert feladatod van- mosolygott kedvesen Simone,miközben Gordon óvatosan elvette tőlem az unokáját- vigyázunk rájuk- adott egy puszit
- és ne aggódj. Tom fog majd utánad koslatni,mert nem fogja ezt ennyiben hagyni- ölelt magához Gordon
- üdvözlöm a többieket,és puszilom is- köszöntem el közben Nicoletól is,majd intettem,és mentünk is
Már a gépen ülök vagy 10 perce,és azt várom,hogy szálljunk fel,közben kedvesen mosolygok a stuardes-re,hogy nem kérek semmit,és hogy minden rendben van. Egy kicsit rossz,hogy itt kell hagynom a szeretteimet,de így legalább lesz gondolkodási időm,hogy Tommal hogyan is tovább.
- szerintetek be fog vállni?- kérdezte Emma,akik a nagy ablak mögül figyelte,hogy a gépem fel száll
- hát…már le nem szállhat,és kötve hiszem,hogy a hisztije miatt vissza fordulna a gép- mondta Bill
#76
2010. jan. 26. 17:06 - írta xiderladyMásnap reggel már egy bögre tea kíséretében a boltíves ajtófélfának dőltem,amely összeköti a konyhát és a nappalit,és onnan figyeltem,ahogy Tom a kanapén fekve halkan horkol. Még csak a sapjákát se vette le,az is el van mozdulva a fején,ott feküdt hason,egyik térde felhúzva,a másik lába lelógott a kanapé végén,egyik keze lóg a földön,a szája pedig egy kicsit nyitva…a kosárlabda pedig a keze mellett hever a szőnyegen.
Nem értem miért kellett ezt csinálnia,pedig sose köteleztem rá,hogy már pedig muszáj felkelned az éjszaka közepén,ha felsírt Scott,mert éppenséggel éhes,vagy rosszat álmodott,vagy valami.
- Honey- szaladt le Nicole nagy zajjal a lépcsőn- ehetek Cini Minis-t mielőtt megjön Andreas értem? És kit nézel annyira? Ááááááá…apaaaaaaa- és szó szerint rávetette magát Tomra
- Na…mi az. Meg egy kicsit halkabban,fáj a fejem- emelte fel kómásan a fejét,majd vissza is hanyatlott- aludj inkább- nyammogott,és a jobb kezét a kislánya hátára tette,aki boldogan feküdt apja hátán,és nevetve ölelte
- Na de apa…nekem suli van,és mindjárt Andreas értem.
- Tudod mit? Ma én viszlek suliba- nyitotta ki a szemét,mikor meghallotta,hogy a barátja nemsokára a lányáért jön
- Nicole. Kész a reggelid. Menjél szépen kezet mosni,aztán egyél,és mosd meg a fogad.- jelentem meg mellettünk
- Rendi- bólintott,nyomott az apja arcára egy puszit,majd elszaladt megtenni azt amit kértem tőle
- Honey- szólalt meg Tom,mikor felült nagy nehezen a kanapén- én…
- Ne magyarázkodjunk Tom…tessék. Hoztam egy kis gyógyszert és vizet. Utána szeretném ha elmennél…még rengeteg dolgom van.- hagytam ott,és felmentem a síró Scotthoz
Tisztába tettem gyorsan,adtam rá tiszta ruhát,majd a karjaimba véve lementem vele a konyhába.
- apád már elment?- kérdeztem Nicoletól
- nem…azt mondta hogy elmegy a mosdóba,és utána mehetünk is- tette bele a mosogatóba a tányért
- hova?- néztem rá meglepődötten
- azt mondta,ma ő visz iskolába. Olyan jó…képzeld el,hogy a legtöbb osztálytársamat az anyukája,vagy az apukája viszi iskolába,és valamikor ők is jönnek értük. Remélem haza is fog majd hozni- mosolygott boldogan,majd a kistestvérének a fejére adott egy puszit és felszaladt az iskolatáskájáért
- szia haver- nyitott ajtót Tom
- hát te?- fogott vele kezet Andreas- csak nem itthon csövelsz megint?- nevetett,miközben beljebb jött- meg elég ramaty állapotban vagy
- nem…ez egy hosszú történet. De ma én viszem a lányomat a suliba- mondta határozottan
- szia Andreas- tettem le a telefont boldogan,és köszöntöttem őt egy puszival- átjössz velem Gordonékhoz?
- Persze- mosolygott
- Csak nyugodtan flörtöljetek itt előttem…végülis én itt se vagyok- vont vállat Tom
- Te hülye vagy. Hallod amit tulajdonképpen te most mondasz?- néztem rá egy kicsit lenézően- megváltoztál Tom. Nem az vagy,akit megismertem- ráztam a fejem
- Öhm…apa…megyünk? Mert el fogok késni- jött le a lépcsőn Nicole,és megfogta a kezét
- Persze kicsim. Megyünk.- nyitotta ki az ajtót,majd egy utolsó pillantást vetett ránk,majd a fiára,és kilépett az ajtón lányával együtt
Egy fél óra múlva már a Kaulitz házban voltam,és izgatottan meséltem a szülőknek-ott volt anyu is,mint mindig,hiszen Simone-val nagyon jóban van,és ma szabadnapos is-hogy milyen hívást kaptam.
- persze. Segítünk amiben csak tudunk.- fogta meg anya a kezem az asztalon,és mosolygott
- akkor tényleg nem gond,ha itthon hagyom a gyerekeket,és nektek kéne vigyázni rátok?
- Persze hogy nem,hiszen csak az unokáink.- mondta Simone
- Na meg Los Angeles még nem nekik való hely- nevetett Gordon
- Miért? Ki megy oda?- lépett be kómásan egy boxerben és pólóban Bill
- Honey elvállalt egy szerepet…szóval újra színészkedik,és megint láthatjuk táncolni a tévében- mondta tök nyugodtan Gordon,mi pedig tátott szájjal néztünk rá,hiszen nem akartam,hogy a srácok tudják a csajokon kívül
- Hogy micsoda?- kérdezett rá egyszerre Bill,és az akkor betoppanó Tom is
#75
2010. jan. 24. 10:52 - írta xiderladyÚjabb napok,hetek telnek el. Aznap este,mikor a stúdióba mentem,még beengedtem a lakásba Tomot,de akkor is a kanapén aludt. Másnap meg kicseréltettem a zárat az ajtón. Persze a gyerekeket láthatta,de szigorúan csak akkor,mikor én nem voltam itthon.
- Olyan jó csajok,hogy átjöttök néha. –ültem le Anna és Emma társaságához a nappaliba egy tál kukoricával
- Most tulajdonképpen min is kaptatok össze?- kérdezte Anna
- Ez te se gondolod komolyan- nézett rá sötéten Emma
- Csajok…héj,nyugi.- tettem eléjük a kezemet,nehogy egymásnak essenek- az volt gond Anna,hogy három hete folyamatosan becsapott. Azt mondta,hogy éjszakáznak a stúdióba,erre Bill buktatta le,mikor Emmát hívtam,hogy már rég nem is csinálnak ilyet. Erre fogtam magam,és bementem a stúdióba,ő meg ott aludt. Érted?? Én itthon gürizek basszus,mosok,főzök,takarítok,Scott nem épp egy nyugodt kisbaba,nincs olyan éjszaka,amit ne tudnék végig aludni nyugodtan,mellette még Nicole is itt van,aki iskolás,meg minden….erre ő mit csinál? A képembe hazudik,hogy próbálnak,közben meg nyugisan alszik. – mondtam egy kicsit hangosan
- És most mit akarsz csinálni?- kérdezte Emma
- Szerintem el fogok válni…ez így nem megy.- hajtottam le a fejem
- Öhm…Emma,szerintem ezt rosszkor kérdezted- szólalt meg halkan Anna
- Mert?- néztünk rá mind a ketten,ő pedig a hátam mögé mutogatott
- Jézusom…Nicole,én…- álltam fel,és felé indultam,de ő csak könnyes szemekkel hátrált,majd felszaladt a szobájába- te meg mi a francért nem szóltál,hogy itt vagytok?- kiabáltam rá Andreasra,de pillanatokon belül a karjaiba kötöttem ki sírva
- Cssss…nyugi Honey. Meg fogja érteni- simogatta a hátam- csajok! Menjetek nyugodtan…még a végén elkéstek a ZH-ról- mosolygott rájuk
- Hogy mi? Miért nem mondtátok,hogy dogát írtok?- néztem rájuk kétségbeesetten
- Nyugi Honey…most nem mi vagyunk a legfontosabbak,hanem te. Melletted vagyunk,és segítünk bármikor ha kell- ölelt át Emma
- Szeretünk téged- jött Anna is
- Én is titeket csajok- sírtam az ő vállukon is- na…de menjetek. Szorítok nektek- adtam nekik puszit
Andreas se maradt sokáig,mert az anyjának kellett valamiben segíteni,de nem maradtam sokáig egyedül,ugyanis átjöttek a szülők is. Hazafelé mikor jön Gordon felveszi anyut,és Simone-t is,és jönnek a mindennapos látogatásra.
Egy csésze forró kávé,tea mellett pedig Tom és az én kapcsolatomat kezdtük el elemezni. A két „anya” kijelentette,hogy ez a tipikus szülés utáni depressziós korszak,mikor az újdonsült szülők besokkolnak. Simone elmesélte,hogy Jörg,az ikrek apja,is ilyen volt,de az ő kapcsolatuk nem is javult már meg,ezért váltak,viszont abban biztos,hogy mi meg fogjuk tudni oldani a kettőnk dolgát.
- nem lesz ez így jó. Alig 4hónapja házasok,és máris ilyen köztük a kapcsolat.- rázta a fejét Emma
- mit kéne csinálni? Tom is csak használhatatlan a próbákon. A tegnapi interjún azt se tudta mit kérdeznek tőle,oszt azt válaszolta,hogy,idézem: „én ezt nem akartam”.- mondta Georg
- ja…már vagy 20 húrt is elszakított a gitárján- szólalt meg Gustav is
- nekem van egy remek ötletem- tette fel a mutatóujját- azonban szólni kell a szülőknek is,hogy jöjjenek át,és utána mindenkit beavatok- vigyorgott
- mibe avatsz te bele mindenkit?- jött le kosárlabdával a kezében Tom- áhh…mindegy is. Elmegyek egy párat dobálni. Majd jövök- csukta be maga után az ajtót
Este 9 óra…esik az eső,én pedig a vacsora után megmaradt edényeket mosom el. Nicole-lal szerencsére meg tudtam beszélni a dolgokat,és most már egy fokkal jobban érzi magát,mert szegénykém azt hitte,hogy miatta akarok válni.
- jövök- töröltem meg a kezem a rongyba- szia- zártam volna be az ajtót,mikor megláttam,hogy Tom áll ott
- várj- tette oda a lábát,és a kezét is- én csak….hukk…én csak….bocsánatot akarok kérni- dőlt neki a falnak- én szeretlek,és….hukk…nem…hukk…akarom,hogy elhagyj- kezdett el sírni
- Tom…istenem. Részeg vagy- próbáltam fogni a mellkasánál,hogy ne dőljön el,de ő folyamatosan rám dőlt- ne tapizz,mert nincs jogod hozzá- vettem el a kezét- és térj már észhez- adtam neki két erős pofont
- Ez fájt- fogta az arcát,és még jobban sírni kezdett- aztán hirtelent magához ölelt szorosan- de megérdemeltem. Egy önző fasz vagyok,aki magára gondolt,hogy nekem jó legyen,és nem figyeltem rád eléggé…kérlek bocsáss meg.
- Tudod mit Tom? Ezt most fejezzük be,most pedig bemész a fürdőbe,lezuhanyzol,és rendbe hozod magad,és csak…ismétlem,csak a kanapén alhatsz. A háló tabu- löktem be a fürdőbe,én pedig felmentem az emeletre
#74
2010. jan. 23. 17:04 - írta xiderlady- ma is benn kell éjszakáznotok?- kérdeztem reggel Tomot,aki épp most jött haza,én pedig Scottot szoptattam
- öhm…igen. De délután kell visszamenni,szóval most ledőlök egy kicsit,mert iszonyat fáradt vagyok- indult el a lépcsőn
- érdekes…nekem csöppet se nézel ki fáradtnak- vontam fel a szemöldököm
- te most azt hiszed,hogy hazudok neked?- csattant fel
- nem süllyedek le most a te szintedre,meg amúgy is csak ártana a kicsinek a veszekedésünk- szóltam rá éllel a hangomban- és veled ellentétben és rohadt fáradt vagyok- tettem a mellkasomra a fiunkat,és a konyhába mentem ki,hogy megbüfiztessem,ezzel lezártnak tekintettem a témát is
Közel három hét telt el a születésnapjának a bepótlása után,aztán egy pár nappal később,egyetlen egy éjszakát se töltött itthon. Én persze mosok,főzök,takarítok,hiszen a szülők jönnek látogatóba az unokáikhoz,vagy akár a barátok átugranak,nem várhatom őket disznóólban,valamivel meg kell kínálnom őket,és nap mint nap tiszta ruhát kell felvennünk. És akkor Scott etetése,ráfigyelése mellett még foglalkozzak Nicole-lal is,hogy a suliban minden jól menjen. Mondjuk szerencsére annyi segítségem van,hogy Andreas minden egyes nap hazahozza.
- szia Andy- adtam neki két puszit az arcára,nem sokkal dél előtt
- szia Honey. No? Hogy vagyunk nagy fiú?- vette át tőlem Scottot,és a magasba emelte vigyorogva- mit ettél m…- de nem tudta befejezni,ugyanis…
- jézusom…bocsi Andreas- vettem el tőle gyorsan a kicsit,és a hátát kezdtem el simogatni,hiszen hangosan kezdtem el sírni- máris keresek egy pólót neked
- ugyan Honey…nyugi. Semmi gond. Gondolom tele volt a kis pocak,és most jött ki,aminek jönnie kellett- vette el tőlem a rongyot,amit időközben felé nyújtottam- meg különben is…ha csak nincs itt egy Bill féle méretű póló,akkor ne is adj. Majd hazamegyek félmeztelenül,és így legalább a lányok csorgathatják a nyálukat :P
- Andreas…fogd be! Különben is…ősz van kinn,és nem már nem nyár. Tomnak meg lennie kell valahol egy kisebb pólójának. Addig is add csak ide- nyújtotta felé a szabad kezem
- Itt meg mi folyik?- jött le a szemét dörzsölgetve Tom- és miért van csupasz felsőtesttel Andreas? Scott előtt akartatok egymásnak esni?- kiabált
- Neked agyadra ment az esti próba…idióta- szóltam rá mérgesen- a fiunk lehányta a barátodat,én pedig épp egy pólót készültem adni a tiédből
- Az enyémből ugyan nem adsz- tette karba a kezét
- Márpedig adok,mert Ő veled ellentétben,elmegy a lányodért- vágtam neki oda,de a következő pillanatban csapódott a bejárati ajtó- remek- sóhajtottam,majd felvittem Scottot és lecseréltem róla a ruhát
Már közel este 7 óra van. Nicole épp most fejezte be a tanulást…jobban mondva már csak gyakorolt. Olvasóversenyre megy,és nagyon beleéli magát. Még a kistestvérének is szokott olvasni. Valamelyik délután úgy mentem be a szobába,hogy mind a ketten elaludtak,a könyv pedig a kiságy mellett hevert.
- gyere Nicole. Vacsora. Utána pedig jön a sorozatunk,és fekvés- szóltam be a nappaliba
- megyek- tette a könyvjelzőt a könyvbe,majd becsukta,beszaladt megmosni a kezét,és felült az asztalhoz- Honey
- igen?- néztem rá,miután a cumisüveget odaadtam Scottnak
- apa miért nincs itthon mostanában? És miért veszekedtek olyan sokat?
- Ezt miből gondolod,hogy veszekedünk?- néztem rá meglepetten,hiszen előtte sose vitatkoztunk
- Andreas mondta,amikor jöttünk haza
- Hát…tudod,ez egy kicsit bonyolult. De majd megbeszéljük ezt mi apáddal
Este 10 óra. Csak forgolódtam az ágyban….muszáj volt Emmával beszélnem. Azt mondta,hogy bármikor kereshetem…hát most itt az idő.
- Szia Emma,bocsi,hogy ilyen későn hívtalak,de muszáj beszélnem valakivel- szóltam bele a telefonba
- Nem Emma vagyok,hanem Bill- szólt bele álmosan
- Bill? Te mit csinálsz otthon?nem próbán vagytok már lassan három hete?
- Hogy mi?- nevetett fel- azokról már elég rég lemondtunk. Este jövünk haza,és örülünk ha vízszintesbe vagyunk.
- Attól függ milyen értelemben.- mondtam dühösen,és lecsaptam a telefont,de aztán megint tárcsázni kezdtem- Andy? Igen….bocsi…de nagyon fontos lenne. Köszi…meg fogom hálálni. Szia
Közben magamra kapkodtam épp kéznél levő ruhát,még az se érdekelt,hogy kócos vagyok,de amint megérkezett Andreas,én nyomban a kocsiba ültem,és meg sem álltam a stúdióig.
- Most aztán kitekerem a nyakad Tom Kaulitz-Trümper- indultam el nagy léptekkel az ajtóhoz,amit ki is vágtam- hol vagy te idióta?- kiabáltam el magam,és körbementem a stúdióban,majd végül a kanapén találtam meg,ahol békésen szuszogott- na ebből elég- fogtam meg a vázát,és a tartalmát ráborítottam
- Hogy mi?ki?hol?- ült fel hirtelen- Honey? Te meg…én….szóval….megmagyarázom
- Már nem kell….ugyanis én itt és most befejeztem!
#73
2010. jan. 21. 21:39 - írta xiderladyDél van. Scott alszik,Nicole iskolában,a lányok szintén egyetemen,a fiúk pedig valami interjún vannak,a szülők dolgoznak,így otthon sürögtem forogtam,hiszen egy nagy eseményt elfelejtettem. Tom és Bill születésnapján szültem,és teljesen kiment a fejemből.
Így,hogy most van egy kis nyugi,még az se érdekel,hogy hulla fáradt vagyok,hiszen Scott nem igazán szeret éjszakánként aludni,így mi elég keveset pihenünk.
- You know that I want you,and you know that I need you,I want a bad,bad romance- énekeltem Lady Gagával együtt,és közben táncoltam miközben a sütőben vettem ki a húst,és egy lábbal zártam vissza,aztán a fakanál volt a mikrofonom- Jesszusom- dobtam is el a kezemből,mikor megláttam,hogy Tom és Bill az ajtóban vigyorognak
- Csak nem vagyunk ennyire ijesztőek- nevetett fel Bill,majd adott egy puszit és helyet foglalt az asztalnál- hmm…remek illatok- szagolt a levegőbe,és dörzsölte össze a kezét
- Persze Bill,foglalj helyet nyugodtan- mosolyogtam rá- szia- öleltem magamhoz Tomot,és adtam neki egy csókot- tök meleg az arcod,nem vagy lázas?- fogtam meg először az arcát,majd a fejét
- Nem…jól vagyok. Igaz egy kicsit fázok,de minden oké.- ült le ő is,és a krumpliból kezdett el szedni- ugye vega a hús?- pillantott rám
- Igen- mosolyogtam- jó étvágyat fiúk
- Neked is- mondták egyszerre
És pont úgy ahogy megjósoltam….nem sokkal azután,hogy Bill elment,Tom beteg lett…felment a láza elég csúnyán. Úgyhogy megkértem anyut,hogy hazafelé ugorján már be Nicolért,és ha nem gond,akkor aludjon már ott. De azért ugorjon haza ruháért,meg a holnapi tankönyvekért.
- na jó Tom…most irány a fürdő- invitáltam a fürdőbe
- de én nem akarok most fürdeni- nyafogott
- istenem…mit egy rossz gyerek- forgattam a szemem,és közben a pólóját ráncigáltam le
- óóó….így már akarok fürdeni- vont magához közel a fenekemnél fogva,és a nyakamat kezdte el csókolgatni
- Ezt szinte rögtön gondoltam,de most nem lesz semmi….lett volna,de mivel beteg vagy- löktem bele a kádba,ő pedig szinte felkiabált a hidegtől
- Baszki...most a kis Tom összement…és ez rohadtul hideg….meg ez a fránya betegség- csapott bele a vízbe,majd karba tett kézzel duzzogni kezdett
- Nagyfiú…ha nem gond,akkor most megyek megnyugtatni a fiunkat,ugyanis sikeresen felverted- intettem neki az ajtóból,és bementem a kisszobába
Délután egy kicsit kiültem a kertbe Scottal,hogy legyen friss levegőn,míg Tom alszik. Szerintem csak a kimerültség is közrejátszik nála,hogy rosszul érezte magát.
Most hogy nézem….Scott fülei tényleg hasonlítanak a Toméra. Ahogy így csodáltam,lassan bealudtam én is,ő pedig a mellkasomon feküdt.
- Héj…Honey- simogatta a vállamat Tom- kelj fel. Este van,és Scott már éhes
- Ohhh….elaludtam- dörzsöltem meg a szemem
- Úgy néz ki…na gyere,mert sose lesz nagy és erős fiam ha nem adsz neki tejecskét.- vigyorgott- én is kapok belőle?- rángatta a szemöldökét
- Adok én neked olyan tejet- lendítettem meg a kezemet,ő pedig nevetve futott be a fiunkkal a kezében
Az altatásnál most ő akart dominálni…próbálta tisztába tennék,kisebb-nagyobb sikerrel,a kezes lábast fordítva adta rá,és szegénykémet hassal tette bele a kiságyba,én pedig ráordítottam,hogy úgy nem szabad. Így gyorsan a hátára fordította,és mondtam neki,hogy a hasát kell simogatni,úgy hamar elalszik.
- na végre már- ugrott az ágyra- csak te és én- húzott le magához,miután mi is letudtuk a közel két órás fürdést
- nem volt az előbb elég- nevettem fel,majd felültem a csípőjén és a mellkasát kezdtem el simogatni
- szeretlek- szólalt meg hirtelen,a szeme pedig csillogott
- én is- haraptam az alsó ajkamba,majd vigyorogva vártam hogy felüljön végre és adjon egy csókot- amúgy…valamit elfelejtettem
- mit?
- A születésnapodat…és…nem tudom,hogy észrevetted e,de a kedvencedet sütöttem,főztem ma…az ajándékodat pedig még oda se adtam…sőt,még csak meg se vettem- sütöttem le a szemem
- Naaa…héj,baba- emelte fel az állam- a születésnapi ajándékom odaát van a másik szobában- mosolygott édesen- de…dolgozhatnánk egy másodikon- vigyorgott,és a fenekembe markolt
- Elég volt most ezt az egyet megszülni- nevettem fel,majd vadul egymásnak estek ajkaink és eldőltünk az ágyon
#72
2010. jan. 19. 19:23 - írta xiderlady- Tom- nyitottam ki a szemem
- Honey- fogta meg a kezem- nézd,kit hoznak- mosolygott rám,mikor egy nővérke hozta be karján a fiunkat,és a kezembe adta
- Akkor tehát nem álmodtam,hogy megszültél- játszottam a kezecskéivel,és még a szemem is könnybe lábadt
- Azért furcsa…a szemei zöldek,és a családban senkinek se az- mosolygott
- De…anyunak az- néztem rá,de meg is ijedtem- jézusom. Veled meg mi történt?- nyúltam az arca felé,de elhúzta a fejét
- Hát…amikor a doki szólt,hogy nyomj egy utolsót,akkor hirtelen „ültél” fel…és… a lényeg,hogy elég kemény fejed van – nevetett fel,és az orrához kapott,amiből egy kis vattacsomó lógott
- Sajnálom- biggyesztettem le a számat- látod kisfiam…még az apukádnak is fájdalmat csináltam,nem csak te nekem- mosolyogtam rá miközben benne gyönyörködtem
- Nincs gáz baba- hajolt felém,és adott egy csókot- hogy nevezzük el?
- Scott Thomas Kaulitz-Trümper! Hogy tetszik?- néztem rá Tomra
- Nekem bejön…és tuti tetszik majd neki is
Még vagy 2-3 napig benn kellett lennünk a kórházba,addig Tom hazajárt Nicole-hoz,akinek elmondta,hogy hamarosan egy nagy meglepetésben lesz része,azért nem vagyok otthon. Így is lett….az utolsó napon,mikor jöhettünk haza,vele együtt jött értem egyenesen az iskolából. A szülők persze még nem tudják,hogy az unokájuk megszületett.
- Anya…miért vagy kórházban? És hol van a nagy hasad?- szaladt oda hozzám,mikor Tom elengedte a kezét az ajtóban
- Anya?- lepődtem meg
- Hát…én úgy tekintek rád,mintha az anyukám lennél Honey- pislogott rám nagy szemekkel,én pedig meghatódtam
- Na jó…nem azért jöttünk,hogy sírjunk,hanem azért,hogy hazamenjünk…a legújabb családtaggal- mosolygott Tom,miután adott egy puszit a számra
- Megszületetett a kistesóm?- ujjongott Nicole
- Igen…és pont most hozzák- nevetettem fel,mikor megjelent a nővérke kezében Scottal
- Milyen apró kezei vannak…de a füle az apáé-itt felnevettem
- Ezt meg hogy érted?- értetlenkedett Tom
- Hát…neki is olya hullámos fülei vannak,mint neked
- Na jó…ez kész- már a könnyeimmel küszködtem,és a nővérke is megeresztett egy mosolyt
- Ezt majd otthon megbeszéljük- morgott az említett,majd felsegített az ágyról,én átvettem a fiunkat,kézen fogtuk Nicole-t és már mentünk is
Az utunk egyenesen a szülőkhöz ment….vagyis előtte felhívtuk anyát,hogy menjen át a Kaulitz házba. Hát volt meglepetés….nem is kicsi. De nagyon örültek az új személynek a családban….Bill különösen,aki máris elkezdte tervezni,hogy milyen haja lesz,és milyen ruhákban fog járkálni. Ezen persze mindenki felmordult,de ő védekezően feltette a kezét,hogy csak viccelt.
- remélem csak ötöst hoztál amúgy haza- léptünk be a lakásba immáron otthon,és kérte számon Tom a lányát
- na de apa…mi még csak piros pontot,csillagot,vagy fekete pontot kapunk- mosolygott rá,mikor levette a kis csizmáját
- ohh…ez igaz. Na és mit kaptál?
- Egy rajzomra kaptam 2 csillagot…megnézed?
- Persze…miután megcsináltad a házi feladatodat- szóltam közbe
- Már az iskolában megcsináltuk,és a tanár néni le is ellenőrizte. Egy hibám se volt.
- Rendben…akkor akár vacsorázhatunk is,és utána irány az ágy,mert én személy szerint nagyon fáradt vagyok- ásítottam
A közös vacsora után,Tom segített a konyhában,még én Nicole-lal Scottot letettük aludni a fürdetés után,aztán ő is az ágyba ment,ahova nem sokkal később mi is követtük Tommal…persze a saját szobánkba. De igen ám…az éjszaka innentől kezdve nem épp valami kellemesnek mondható….
- felkelt- mondtam álmosan
- igen hallom…mindig így lesz?- kelt ki az ágyból
- hát…kicsi még,szóval igen- ásítva ültem fel,és másztam volna ki én is az ágyból,de..
- most hova mész?- fordult felém az ajtóból Tom
- hát Scotthoz- néztem rá értetlenül
- feküdj csak vissza…pihend ki magad. Fárasztó volt most a szülés neked…megnézem én,hogy mi a baj- mosolygott kedvesen,én pedig hálából dobtam neki egy puszit
#71
2010. jan. 18. 15:27 - írta xiderladyNem mentünk el nászútra…..ugyanúgy otthon töltöttük a napjainkat annyi különbséggel,hogy vettünk egy nagy családi házat,ahol már Nicole is velünk lakik,és a hétvégéket,mikor jó idő van-mondjuk nyáron legtöbbször az van-akkor a tengerparton töltjük.
- Tom! Nem érdekel….akkor is elmegyek- pakoltam be a kistáskámba a pénztárcám,személyes irataim,kulcsot
- De nem érted,hogy bármelyik percben szülhetsz?- kérdezte hisztérikusan
- Jézusom Tom- forgattam a szemem- én nem voltam ennyire hisztérikus,mint amit most te csinálsz- bújtam bele a papucsba
- Nem…csak még hisztérikusabb- sötétült el
- Ezt meg se hallottam. És amúgy is…tudom,hogy nem most fogok szülni…meg ez csak egy fotózás.Tudod….én is kampányolok,mint ahogy a többi sztár is szokott- mosolyogtam rá- ne aggódj- simogattam meg az arcát-majd jövök- adtam egy gyors csókot a szájára- ohh,és Nicole-nak semmi csoki ebéd előtt- néztem vissza az ajtóból,majd elmentem
A fotózáson nem volt semmi különleges. Voltam mamaruhában….jobban mondva egy nagy tunikában,ami a combom közepéig írt,az ujjánál bő volt,és V kivágású a mellkasomnál…jobban mondva a nyaka. Az utolsó kép pedig abból állt,hogy egy francia bugyiban voltam,és térdeltem,a testem egy kicsit ki volt fordulva a fotós felé,és a mellemet egy hatalmas fehér tollal takartam el.
- Köszönjük a fotózást Honey- mosolygott rám a fotós,miután már az utcai ruhámban voltam
- Ugyan Steve…nincs mit. Ha bármi van,akkor nyugodtan csörögjetek és jövök,ha tudok- mosolyogtam- sziasztok
- Szia Honey- köszöntek el kórusban
Épp hazafelé tartottam,és egy kicsit éhes is voltam,mikor úgy döntöttem,hogy megállok a mekinél és veszek egy kis salátát. Egy idő után,azon a kicsi mintha nyugtalan lett volna…elég sokszor rugdosott,aztán már kezdett egy kicsit fájni is. Gondoltam,hogy feszült…vagy csak épp fordult,vagy valami. Nem akartam a drive-ba menni,így bementem és kikértem amit szerettem volna.
Épp megyek vissza a kocsihoz,mikor hatalmasat rúgott,és a hasam csak még jobban fájni kezdett,így letettem a kocsi tetejére a shaket és a salátát,és odakaptam.
- asszonyom jól van?- jött oda egy férfi,aki épp szállt ki a kocsiból
- nem,nem igazán- mondtam nyöszörögve- azt hiszem épp szülni fogok- néztem magam alá,ahol egy kisebb tócsa alakult ki
A srác azonnal telefonált a mentősöknek,és végig mellettem volt,míg meg nem érkeztek…odafelé úton,pedig az egyik mentős gyerek értesítette először a kórházat,hogy egy terhes nőt-vagyis engem-visznek,szóval készüljenek,majd megkértem őket,hogy Tomnak is szóljanak.
- Honey- rontott be hirtelen az ajtón Tom
- Tom- szorítottam meg a kezét
- Hogy vagyunk,hogy vagyunk?- jött be a szülészorvosom mosolyogva
- Maga szerint mégis hogy lenne? Épp szülni készül- morgott rá Tom
- Nagy fáj- ordítottam egyet
- Hmm,nem is csoda…már több mint 7 centire ki van tágulva- mosolygott még mindig
- És az mit jelent?- néztem rá nagy szemekkel
- Azt,hogy máris indulunk a szülőszobába
- Máris?? Még fel se készültem- szóltam rá hisztisen
- Na melyikünk is hisztizik sokat?-húzta fel a szemöldökét Tom vigyorogva
- Fogd be- mordultam rá- és inkább arra koncentrálj,hogy ne ájulj el,vagy különben eltöröm a kezed- erre pedig rendezte arcvonásait,és nagy szemekkel bámult rám
#70
2010. jan. 16. 17:54 - írta xiderlady- Na jó…nekem ebből rohadt elegem van- csörtettem be a lakásba,és elővettem egy doboz jégkrémet
- Honey….lányom- jött be apu
- Ne nevezz a lányodnak!- fordultam meg és a kanállal kezdtem el magyarázni neki…vagyis azzal hadonásztam
- Na de kicsim- lépett felém
- Ne gyere közelebb- kiabáltam- mégis hogy képzelted azt amit tettél??
- Na de én csak jót akartam
- Jót???azzal hogy nem akarod,hogy boldog legyek azzal az emberrel akit a világon mindennél jobban szeretek anya után????-kiabáltam szinte már hisztérikusan
- Baba….nyugi,ez csak a kicsinek is árt- jött oda Tom,és a vállamra tette volna a kezét,de ellökte onnan
- Nem!nem nyugszom meg! Ez a görény,aki az apámnak nevezi magát,lefizette az anyakönyvvezetőt,hogy ne adjon minket össze! És miért?? Mert terhes vagyok- kiabáltam majd a hasamhoz kaptam- áú! Jajj…bocsi kicsim- simogattam a hasam,és közben mély levegőt vettem-csak a mamának elrontották talán az élete egyik legszebb napját- néztem rá „apámra”,majd hozzávágtam a csokromat,és felcsaplattam az emeletre
Azért ez rohadt szarul esett….komolyan! Gondolom Ryantől tudta meg,hiszen ő csak a féltestvérem,és mindent megosztok vele…de akkor is! Lefizetni az anyakönyvvezetőt,mert terhes vagyok akkor ne adjon össze? És akkor apának nevezi magát….pont ő,aki amikor megtudta,hogy az az ember,akit szeret,gyereket vár tőle….hát nekem nem ember a szemembe! És még csak a gyerekem nagyapja se!
- Honey! Jól vagy?- jött be egy pár órával később Tom
- Már egy kicsivel igen- erőltettem magamra egy mosolyt- csak tudod…velünk mindig történik valami. Először méhen kívüli terhes lettem,szakítottunk,képbe jött Nicole,majd Sandra,aztán megint összejöttünk,terhes lettem,megkérted a kezem,most meg nem házasodhattunk össze….és miért? A hülye apám miatt! Neked ráadásul ez már a 2. lett volna- hajtottam le a fejem
- Nekem mindig is egy lett volna!- mondta határozottan
- Tessék?- néztem rá
- Ha nem jelensz meg a csajokkal a hírekkel,akkor is nemet mondtam volna- fogta meg a kezem
- Miért?
- Mert te mindig itt voltál,és leszel- tette az egyik kezemet a szívéhez,amin elnevettem magam,és még a könnyeim is kicsordultak
- Ugye tudod,hogy ez most elég nyálas volt?- mosolyogtam
- A terhességed hozta ki ezt belőlem- nevetett
- Szeretlek te ütődött- döntöttem neki a homlokomat az övének,és a kezem közé fogtam az arcát
- Én is te dinka,hisztis csaj- eresztett meg egy mosolyt,majd egy csókot nyomott a számra,ami eléggé romantikus lett- épp ezért,tettem valamit az ügy érdekében- fogta meg a kezem,és levitt a nappaliba
- Ő meg kicsoda?-néztem nagyot
- Hello. Geoff Stults vagyok…anyakönyvvezető- eresztett meg egy vigyort
- Hogy…mi?ki?mi van?- makogtam össze,vissza
- Honey!- állt oda Gordon- mindent később megmagyarázunk,de most már házasodjatok nekünk össze,és legyünk végre túl rajta…de ezúttal senki nem zavar meg semmit- mi pedig bólintottunk
- Szóval…azért gyűltünk ma itt össze- mosolygott Geoff,és közben körbe nézett,úgy mondta a szövegét,mi pedig Tommal csak elégedetten mosolyogtunk egymásra
#69
2010. jan. 14. 11:28 - írta xiderladyNe tudjátok meg,hogy rohan az idő…vékony alkat vagyok,és azért nem látszik meg annyira,hogy terhes vagyok…de igen ám…ezt már a 6. hónapban nem tudtam titkolni sehogy.
Nem csak a babát várjuk már,akiről kiderült,hogy kisfiú,hanem az esküvőnket is. Ugyanis a szülés előtt akarjuk megtartani. Tudom,furcsa,hogy nagy hassal fogok beállítani,de nem templomit tartunk. Egyrészt azért,mert nem akarunk nagy felhajtást,másrészt meg csak szűk,családi-baráti körben akarunk hűséget fogadni egymásnak.
- Tom! Hozol be légyszi egy kis fagyit?- tettem fel a séta után a lábamat a kanapéra,és kidőltem
- Ennyire elfáradtál?- ült le nem sokkal később a lábamhoz
- Ühüm…azért reggel 10től egyfolytában úton lenni.- kaptam be egy falatot- hmm…ez tök jól esik. Nem is tudom,miért nem mentél el lábmasszőrnek- nevettem
- Na…héj. Ez csúnya megjegyzés volt- nyújtotta ki a nyelvét- különben is. Te miért jégkrémet eszel állandóan? Elhízik a gyerek odabenn- nyomkodta még mindig a lábam
- Mert ez kért….csak tudom,hogy mire vágyink a fiunk…meg különben is. Nem híztam el,ha arra akarsz kilyukadni. A hat hónap alatt,csak 4kilót szedtem fel. – majd duzzogva felálltam,és a doboz jégkrémemmel a konyhába mentem
- Naa…Honey!- ölelt át hátulról- te is nagyon jól tudod,hogy nem arra gondoltam,hogy elhíztál. Amit meg fel is szedtél,az természetes dolog.- csókolt bele a nyakamba
- Ezzel nem engesztelsz ki- fordultam felé,és bekaptam még egy kanál fagyit
- Tudod mit? Akkor ezzel tuti leveszlek a lábadról- ragadta meg a kezem,miután a pultra tette a dobozt,és a kis hangszeres szobába vezetett.
Nem fogjátok elhinni…nem zongorázott,nem gitározott valamit,hanem bekapcsolta a hi-fit..de igenám. Nem hip-hop,vagy rap ment…hanem a Lambada csendült fel.
Az egyik kezét a derekamra tette,a másikkal meg az enyémet fogta,majd a lábait mozgatta előre hátra…egy latin számhoz illő lépésekkel. Ezen muszáj volt nevetnem egyet,de amikor kibörgetett,vagy többször forgatott,akkor már csak meglepődött arcot vágtam.
Öcsém…olyan csípőmozgást levágott,na meg amikor hátradöntött…úristen. Elgondolkodtam azon,hogy vajon tényleg ő e :D
- Úristen! Ez mi volt?- kapaszkodtam még mindig a nyakába,és lihegtem
- Tánc szivi…tánc- vigyorgott- sok mindent nem tudsz még rólam- kacsintott
- De ezt igen,hogy most nem bírsz magaddal- eresztettem meg egy mosolyt
- Ezt honnan tudod?- döntötte a homlokát az enyémnek
- Onnan hogy érzem- nevettem- viszont,el kell,hogy keserítselek…most nem akarok egy menetet. Inkább egy zuhanyzásra vágyok…utána úgy is jönnek a csajok,mert jönnek velem ruhákat nézni.- adtam egy csókot neki,ami általa elég hosszúra sikeredett- Tom- szóltam rá,mikor a ruhámat húzta felfelé
- Most mi az? Te mondtad,hogy zuhanyozni akarsz :D én csak megszabadítalak a ruhadarabtól- nevetett
Másnap lett megtartva délután a kis ceremónia,ahol Georgot kértem-ha már úgy is benne van ő is a zongorázásban-hogy a nászindulót játsza már le.
Gordon kísért be,és amikor odaértünk,még mindig a karjába karolt kezemet fogta és mosolygott Tomra,a kezemet meg paskolta.
- öhm! Gordon! Elengednéd?- hajolt oda Tom,és suttogni kezdett
- hogy mi? Ja igen- és már ült is le a helyére
- maguk már voltak együtt úgy?- nézett kidülledt szemmel az anyakönyvvezető
- tudja…a szükség nagy úr. Vagy maga szerint is egy vírus miatt néz így ki a csajom? Kibaszott nagy dudák,formás és feszes hátsó,dögös,hosszú lábak,gyönyörű szép sötét szemek,dús haj,csókolni való telt ajkak- szorította a szék karfáját Tom,miközben végig engem mért tetőtől talpig újra és újra
- na de Tom- ripakodott rá Simone,mi pedig elnevettük magunkat- legalább itt ne beszélj csúnyán.
- Ugyankérem…semmi gond. Beszéljen nyugodtan,ugyanis én nem adom őket össze- zárta be a könyvet,a szemüveget beletette a tokjába és épp indulni készült,mikor valaki berontott
- Állj! Ők nem kelhetnek egybe!
#68
2010. jan. 12. 1:27 - írta xiderladyA kis kapu halkan nyikorgott egyet,mikor egy szerelmes pár csókolózva botladozott a kis udvarban a bejárati ajtó felé. Mikor odaértek,a srác mosolyogva engedte előre barátnőjét,hiszen nőké az elsőbbség…
- na?- mindenki egyszerre állt fel a nappaliban,mikor megláttak minket
- ehh…micsoda kellemes fogadtatás- nevettem- miből gondoltátok,hogy idejövünk?
- Na de Honey…ez nem volt kérdéses- nézett rám olyan fejjel Andreas,mint aki azt sugallja,hogy ő mindent tud
- Most nem ez a legfontosabb,hanem az,hogy lesz e kis emberke,vagy nem lesz- csapta össze a tenyerét Gordon
- Hogy lehetsz ilyen neveletlen,tapló?- vágta tarkón Simone- az a kis emberke az unokánk,és te így beszélsz róla?
- Öhm…anya!- szólt közbe Tom- ki mondta,hogy lesz?- vakarta meg a tarkóját elhúzott szájjal
- Akkor ez most azt jelenti,hogy- kezdett bele anya,de én nem hagytam hogy folytassa
- 12 hetes terhes vagyok- mosolyogtam az ajkamba harapva
Senki nem mozdult,mindenki megkövülten nézett ránk. Már kezdtünk elszontyolodni,hogy nem is örülnek a jó hírnek,azonban a lányok egyszerre álltak fel sikítozva és a nyakamba vetették magukat.
- nagymamák leszünk- mondta egyszerre anya és Simone,egymásra néztek,majd sírva ölelték meg egymást
- gratulálok haver- veregette meg a vállát Tomnak Georg
- de azért ugye elengeded még néha kosarazni a kiskrapek mellett- nézett rám Andreas nagy szemekkel
- miből gondolod hogy fiú lesz?- húztam fel a szemöldököm
- szerintem…lány unokánk lesz. Már csak azért is,mert Tomból kislányt nézek ki- vigyorgott Gordon
- Kac kac kac…jó vicc volt- tapsolta meg Tom
- Na jó…erre koccintani kell- állt fel Bill,és beszaladt egy üveg pezsgőért,de ki kiabált Emmának,hogy a poharakban segítsen már
Én persze gyümölcslevet ittam,a többiek pedig koccinthattak a pezsgővel…jó,igaz,egy kortytól semmi baja nem lett volna a magzatnak,de akkor is…
Nem maradtunk sokáig,mert a „nagymamáktól” már kiakadtunk…még meg se született,de már azt tervezték miket vesznek neki,mivel kényeztetik el,meg ilyenek…így fogtuk magunkat,és átmentünk a stúdióba.
- Srácok! Nem játszunk valami számot?- ültem le,és egy banánt kezdtem el hámozni Georggal együtt
- Oké…én benne vagyok- kezdett el dobolni a lábán Gustav
- Én is…beng-beng- kezdett el léggitározni Tom,én meg csak nagy szemekkel pislogtam rá
- Ez most mi volt?
- Hát…gitároztam XD
- Uff…Georg- fordultam az említett felé- te miért hámozod meg a banánt?
- Ez egy hülye kérdés Honey…azért,hogy megegyem,nem?
- Nem,azért mert te se tudod mi van benne….a majom is azért hámozza – na itt mindenki dőlt a nevetéstől,csak ő nem
- Na jó…inkább menjünk játszani. Andreas…te kezeled a keverőpultot- adta ki a parancsot
- Melyik számot akarjátok énekelni?- kérdezte Bill mikor beállt a mikrofonja mögé
- What is love- nevettünk fel egyszerre a csajokkal
Na igen…attól,hogy amikor kikerültem Amerikába,és nem voltam együtt Tommal,eljutott hozzám is a hír,hogy mit művelt Andreas barátunkkal :D Ha már szóbahoztuk őt is,ő az éneklésünk alatt nagyba dico-fényeket csinált a benti világítással,és amikor épp nem volt szöveg,akkor beleszólt a kinti mikrofonba,hogy „héj Tom! Te fogtad meg a seggem?” erre csak anyád volt a válasz,de Andy nem hagyta magát „és megakarod?” itt már visszaszólt neki a nagyágyú,hogy „kussolj el,vagy a mikrofont feldugom a seggedbe és a vezeték az orrodon fog kijönni”
Késő este van már….este 10 is lehetett,de mi még Tommal ott maradtunk. Ugyanis ő annyira belejött a gitározásba,hogy még engem is tanítgatni kezdett. Aztán belecsapott hirtelen a húrok közé,és Jason Mraz-I’m yours számát kezdte el játszani,amihez még fel is állt,és egyik lábáról a ritmusnak megfelelően kezdett el mozogni a másikra,aztán jött hozzá az énekes is,amihez egy jó terccel feljebb csatlakoztam én is persze a mozdulatokat én is csináltam.
De hogy elpoénkodjuk az egészet,egyre gyorsabban kezdett el játszani,és „wo-o-o-o-o”-zni kezdett,amin már nevettünk.
- na gyere te idióta majom- kulcsoltam össze a kezünket nevetve,és húztam magam után- menjünk enni valamit,mert ma még alig ettem valamit anyukád sütijén kívül,és szerintem már a kis trónörökös is éhes
- én pedig másra vagyok éhes- harapott bele finoman a nyakamba,és közben a hátsómba markolt
#67
2010. jan. 11. 2:41 - írta xiderladyNa jó!nem bírtam ki...hajnali 3/4 3 ésén még mindig felvagyok. Egyszerűen nem megy az alvás. Ideges is vagyok,11kor vizsgázok,és nem akartalak titeket rész nélkül hagyni :$
Az idő nagyon gyorsan telt. A klipet leforgattuk- David
Guetta feat Estelle:One love-több filmet egyelőre pedig nem vállaltam
el,ugyanis egy kis szünetet akarok. És anyukámmal,illetve a barátaimmal,na és
persze nem utolsó sorban a vőlegényemmel,és a lányával,Nicole-val.
Itthon vagyok. A fejem a busznak van döntve,és nézem ahogy
suhannak a fák…de mosolygok. Végre tavasz van,meleg,az emberek jó kedvűek,és a
szerelem évszaka. Igaz Tomék még turnén vannak,csak holnap után érnek haza,de
itt van nekem az édesanyám,Emma,Anna,Simone Gordonnal,na meg Nicole.
Istenem mennyit nőhetett az a lány is…mosolyogtam el magam,és észre se
vettem,hogy megérkeztünk Hamburgba,csak akkor,mikor a sofőr rám szólt,hogy le
kéne szállnom :D
A buszmegállótól egy pár saroknyi van a házunk,szóval nem kellett sokat sétálnom. Hiába a sapka,hiába a napszemüveg,felismernek már itt is. A gyerekek a parkból,vagy egy pár fiatal srác,illetve lány mikor meglát,felém szaladnak a nevemet kiáltva,és autógrammot vagy egy közös fényképet kérnek. Tök furcsa….Amerikában már megszoktam,de itt új :)
- Anyu!- kiabáltam el magam,mikor letettem a cuccokat a nappaliba,és a szemüvegemet levettem.
Körbenéztem a lakásban….úristen,ezer éve nem jártam itt. Mintha anyu átrendezte volna…és no lám. Rengeteg kép van kirakva…még a kandallóra is. Jézusom…ezen nevetnem kellett,amikor kisbaba koromban duci voltam,kis pufók arccal,és egy hatalmas piros pöttyös labda volt a lábam között,én pedig fogom. De ahogy elnézem,ahogy idősödtem,úgy jöttek sorba a képek….az utolsón pedig a barátaimmal vagyok karácsonykor itthon a hatalmas fánk előtt. Hátul a fiúk,Gustav,Bill,Georg,Tom,Andreas,mi pedig a párunk előtt állunk,Emma,Én,Anna.
- Honey?- jött le anya a lépcsőn
- Anyu- fordultam meg boldogan
- Kicsim- zárt a karjaiba- Istenem! Annyira hiányoztál
- Te is nekem- folyt le az első könnycsepp az arcomon
- Mutasd magad- tolt el magától,és mosolyogva nézett végig rajtam
- Ajj anya…tudom- takartam el a hasam,bár a hatalmas,bő pólót már nem tudom hova húztam,mikor így is combközépig ért
- Na. Most miért…tök cuki- mosolygott még mindig
- Anyu- néztem rá úgy,mint a legjobb barátnőmre…hiszen ő az én legjobb barátnőm már 21 éve
- Mondjad kicsim- fogta meg a kezem
- Holnap délelőtt elmegyünk az orvosodhoz?- mosolyogtam rá
- Hát persze- csókolt homlokon- na de gyere. Gondolom megéheztél
Anyu szinte minden finomságot csinált,a kedvenceimet. Egy kis grillcsirke,csirkemell rántva,krumpipüré,savanyúság. Imádom. Persze az ebédet átbeszéltük,segítettem neki elmosogatni,majd ő segített nekem kipakolni. Így legalább át is tudtam adni neki egy mesterszakács kötetet,amit még kinn nézett ki magának. Na meg még pár kis csecsebecsét.
Aztán átléptem késő délután a csajokhoz is,hiszen nekik is hoztam egy kis apróságot. Had ne mondjam,hogy Emma majd kibújt a bőréből,mikor egy eredeti Gucci cipőt látott a szatyor alján. Anna pedig különböző fürdőruhákat kapott. Tudja majd váltogatni :D
Egy kicsit sétálgattunk,és elmesélték milyen az egyetemi élet,a vizsgáik hogy sikerült,na meg azért a pasikat is kibeszéltük.
Hazafelé pedig egész úton Tommal beszéltem,aki már alig várja,hogy itthon legyen.
- Egy kicsit izgulok anya- szorítottam meg a kezét anyunak,2 nappal később a rendelő előtt,hiszen jöttünk az eredményért
- Én is…de azért én már sejtem- mosolygott rám bíztatóan
- Honey- jött mosolyogva a nővérke- tessék. Itt vannak az eredmények. Viszont a doktorúrnak el kellett rohannia egy sürgős ügyben,így arra kért,hogy holnap,ha tudsz gyere vissza- simogatta meg a vállam
- Rendben. Köszönöm. Viszlát- mosolyogtam,majd anyával együtt hazasétálunk
Remek idő volt,meg fagyizni is akartam,szóval…ezért nem jöttem kocsival. Igaz anyu most nem jött haza,mert a barátnőivel ment el egy kicsit szépítkezni,de így legalább kihasználhattam az alkalmat,és a szobámban a tükör előtt álltam.
Felhúztam a toppot a hasamról,beálltam oldalasan,és azt az picike pocakot néztem,vagy épp simogattam. Aztán hirtelen ötlettől fogva fogtam az egyik kispárnámat az ágyról,és a top alá tettem.
- Tök jól áll- vigyorogtam
- Te meg mit csinálsz párnával a ruhád alatt?- jelent meg Tom az ablakban,majd beugrott a szobámba
- Te hülye- ijedtem meg,és kihúztam gyorsan,majd az ágyra dobta- nem tanítottak meg téged az ajtón közlekedni?- húztam fel a szemöldököm,és a karjaiba kapaszkodtam,ugyanis ő meg a hátamnál fogva húzott magához egy csókért- kis mauglim- adtam egy puszit a szájára
- Tudod szivi,ezeket a hullámos füleket,amiket úgy szeretsz,repülésre is használni kell,nem csak a legyezésre- vigyorgott,én pedig hangos nevetésben törtem ki- na,de viccet félretéve- állt be a hátamhoz,és oldalra fordultunk,ő pedig a hasamra tette a kezét,én meg az övére-hogy van a kis pocaklakó odabenn?
- Nem tudom,hogy van e odabenn valaki…majd csak holnap derül ki. Eljössz velem?- néztem rá úgy,hogy a fejemet hátrahajtottam a mellkasára
- Simán. Tudni akarom,hogy olyan helyes kiscsaj lesz mint te,vagy olyan ellenállhatatlanul jóképű kiskrapek lesz mint én- vigyorogva csókolt meg
- Egoista állat- mosolyogtam rá a tükörben
- Én is szeretlek- puszilt a nyakamba
#66
2010. jan. 10. 11:52 - írta xiderlady
Sziasztok! Most egy nagyon rossz hírt fogok veletek közölni! Sajnos holnaptól nem fogok a gép közelében lenni...vagyis egyszer kétszer fel fogok ugrani,de arra nem lesz időm,hogy részt írjak. Nem merem megígérni....ugyanis holnaptól csütörtökig vizsgázok,ebből egy szóbeli lesz,csütörtöktől vasárnapig meg lenn lesz az egyik barátnőm Debrecenbe nálam...volt osztálytársam,és már 4éve a legjobbak vagyunk...csak ő Egerben tanul,és lakik,és most be tudtunk sűríteni egy kis csajos hétvégét a napjainkba! de ígérem...amint lesz időm,rögtön írok :$
Sajnálom....de imádlak titeket,és remélem nem fogtok elpártolni :( :$ (L)
- Tom! Tom!- ugráltam az ágyon,ő pedig csak pattogott rajta,és valamit épp motyogott csak nem értettem,mert a párnába beszélt- tessék?- álltam el egy fél percre
- Na végre. Ez már a második reggel,hogy úgy ébresztesz…na jó,tegnap rám vetetted magad- kezdett vigyorogni
- Öcsém…te itt puffogsz,én meg közölni akartam veled,hogy egy klip miatt felhívott Kevin a menedzserem.- ültem le karba tett kézzel
- Na nem!- ült fel rögtön- nem szerepelsz te semmilyen klipben. Terhes vagy
- Az istenért! Azért ezt mégis honnan a fészkes fenéből veszed?- csattantam fel- és ne gyere nekem megint azokkal az indokokkal,mint tegnap,mert az utalhat másra is…mit tudom én. Felborul a hormonrendszerem,elkaptam egy vírust,vagy valami
- Hát….a vírustól nőnek a melleid,mi?- rángatta a szemöldökét és megeresztett egy szemtelen vigyort is
- Hülye fasz- vágtam hozzá a pólóját,ami az ágy sarkában hevert,majd a fürdőbe zárkóztam,de egy 20 perc múlva már teljes harci díszben jöttem ki
- Most tényleg elmész?- pislogott rám értetlenül
- Igen elmegyek…és addig fogok dolgozni,táncolni,fellépni,ameddig bírom! Meg se látszik még,hogy terhes vagyok…ahogy azt te állítod!- tettem le a szemcerkát,felvettem a napszemüvegem,és felé fordultam-este 7-re legyél itt. A premierre 8-ra kell odaérnem- adtam egy gyors puszit neki a szájára,és elmentem
Nem értem mi a fészkes fene folyik itt. Vagy fél órája felhívott Simone,pár órával később Gordon,és rá nem sokkal még anya is,hogy tényleg igaz e az a hír,hogy terhes vagyok. Olyan idegesítő volt,hogy 20 percig csak ezt a szöveget fújták,hogy mi van ha…
Na jó…most először elgondolkoztam azon,hogy mi van ha tényleg egy picike emberke növekszik a hasamba?! Oda is tettem a kezem,és egy mosolyt megeresztettem. Még arra se igazán figyeltem,hogy David Guetta mit mond…muszáj volt felhívnom Claire-t,hogy vigyen el ahhoz a bolthoz,ahova a múltkor.
- hogy,hogy megjött az eszed?- nézett rám kérdőn,mikor szálltunk ki a kocsiból
- igazából Tom nyitotta fel a szemem…mi van,ha tényleg terhes vagyok?- mosolyogtam rá
- vááá csajszi baszki- ugrott a nyakamba,és ölelgetni kezdett- ugye lehetek a keresztanyja?- rebegtette meg a szempilláit,amin elnevettem magam
- majd megbeszéljük…de most menjünk,és válogassunk ruhákat. Oh,és igen…remélem nem felejtetted el,hogy ma premier :D
- tényleg basszus- csapott a homlokára- akkor gyorsan kell itt végeznünk. Addig fel is hívom a fodrászom,a maniküröst,a kozmetikusomat,hogy kettőnket pingáljanak ki csajszikám
Csak egy pár nadrágot,szoknyát és felsőt vettünk,utána elrohantunk egy közeli alkalmi ruhás üzletbe,kiválasztottuk a számunkra megfelelő ruhadarabot,aztán Claire lakására mentünk.
Mivel én nem szeretem a műkörmöket,így a sajátomat csak francia alapra csináltattam meg,a hajam enyhén be volt göndörítve,de inkább hullámokra hasonlított,és fel volt tűzve egy kis rész. A smink pedig pont az én bőrömhöz alkalmazkodott.
- halihó- dobtam le a kulcsot a lakásban nem sokkal 7 óra előtt.
- Honnan tudtad,hogy itt vagyok?- jelent meg a lépcsőn Tom póló nélkül
- Szivi…a kocsid ott van kinn – nevettem
- Tényleg :P
- Na…de én most ellépek felvenni gyorsan a ruhám és mehetünk is. Remélem nem kell rád várnom- mentem el mellette,és közben az ujjaimat végig húztam a kulcscsontja és a nyaka környékén
- Hát…ha ezt tovább folytatod,akkor mind a kettőnkre várni kell- nyelt egy nagyot,én pedig nevetve zártam be a szoba ajtót
Szerencsére nem késtünk. Mivel Amerika mindent kiderít,így nem volt titok,hogy Tom és Én jegyben járunk,szóval számítottam a kérdésekre.
- igaz az a hír,hogy jegyben jártok?
- Igen,igaz…végülis ezen nincs mit titkolnunk. Szeretjük egymást- bújtam Tomhoz
- És igaz az a hír,hogy gyereket vársz?
- Ezt mégis honnan szedték?- háborodtam fel
- Látták már egy párszor mamás boltokban,és az alakjáról is le lehet szűrni. Hanyadik hónapban jár?
- Nem vagyok terhes,fogják már fel!- kezdtem dühös lenni
- És az igaz,hogy tegnap egy sztriptíz bárban lépett fel a barátnőivel,ami eléggé forróra sikeredett?
- Na jó…azt hiszem ebből elég volt- tolt mindenkit odébb Tom,mint egy biztonsági őr,és bementünk- jól vagy?
- Hát remélem,majd a film jobb kedvre fog deríteni- mosolyogtam- Köszönöm- öleltem magamhoz,ő pedig a hátamat simogatta
- Na gyere menjünk,Billék már biztos benn vannak,és érdekel milyen mozdulatokat vágsz le abban a filmben,és melyik pasit kell kiherélnem- nevetett fel,majd a mellkasához kapott,hiszen odacsaptam neki
Ebben a ruhában ment el Honey :) Egyébként a képen Hilarry Duff látható,a kedvenc színész-énekesnőm (L)
#65
2010. jan. 9. 15:06 - írta xiderlady- Most megvagy- ugrottam rá másnap reggel Tomra,aki édesen szuszogott
- Naaa…ne már- morgott,és közben magához ölelt- inkább aludjál te is még
- Bezzeg ha ezt csinálnám az tetszene- simogatni kezdtem a csupasz mellkasát
- Hát…semmi változást nem érzek…még mindig aludni akarok- tette a kezét a fenekemre
- Érdekes…én máshogy érzem itt- és úgy kezdtem el mozogni rajta,és a simogatást még mindig nem hagytam abba
- Nem fogsz nyugodni mi?- kapta el hirtelen a csípőmet,és maga alá gyűrt,én pedig nevetve ráztam a fejem- akkor majd ezután az ágyból fel se tudsz majd kelni- tépte le szó szerint rólam a bugyimat
- Naaa…az volt a kedvencem- nyafogva csaptam meg- ezért most téged se kíméllek-és szétszakítottam a boxerét
- És akkor én most mibe megyek vissza a hotelbe?- hatolt belém hirtelen- Hm?- kezdte el szívogatni a nyakam,és közben egyre nagyobbakat,erősebbeket lökött
- Én….majd….azt….tudom…ahh, úristen- sikítottam egy nagyot,és belemarkoltam a vállába
- Bazdmeg- morogta,és egyre gyorsabban mozgott,de az erőssége nem változott
Szóval….a reggeli ágytorna is megvolt. Utána még egy kicsit pihentünk,majd elléptünk zuhanyozni.
- mit csinálsz baby?- csókolt bele a nyakamba,mikor a konyhába jött ő is,és átkarolt a hasamnál
- jégkrémet eszek. Te kérsz?- fordultam meg,és a szája felé indítottam a kanalat
- hmm…ez fincsi…és hideg is- nyalta meg a szája szélét,a keze pedig a köntösöm alatt kalandozott el- de itt még finomabb lehet- vett ki egy kanállal és a mellem közé csúsztatta le
- naaa…Tom!- nevettem- most zuhanyoztunk
- nem baj…majd mész még egyszer,de ezt most lenyalom- majd a fagyinak esett
Nem sokkal később,már a házban rohangáltam fel és le egy kicsit idegesen,ugyanis késésben voltam. Hogy hova is indulunk? Nekem van ma egy fellépésem egy bárba,ahova csatlakozik még másik három barátnőm is,közte Claire természetesen ott van :D Természetesen Tom is jött,és szólt a többieknek is.
- Még jó,hogy szólt a barátnőd,hogy gondok vannak a külsőddel és rendeltem egy nagyobb melltartót- háborodott fel Chris
- Jól van már…most mit vagy felháborodva? Csak egy melltartó- és kanalaztam tovább a csokis-kókuszos mcFlurry-t.- kérsz?
- Ha nem állandóan ilyen kis hülyeségeket ennél,akkor az előző cicifix is jó lenne rád- kapta ki a kezemből,és enni kezdte,én pedig hisztiztem- tegyetek még egy kis lakkot a hajára- adta ki az utasítást Chris,és eltűnt az ajtó mögött
5 perc múlva pedig már a színpadon álltunk a függöny mögött izgatottan.
- tudja amúgy Tom,hogy mit fogsz csinálni most?- kérdezte Claire
- nem,de majd most meglátja…nincs véletlenül egy dugi grillcsirkéd?
- De…épp a bal mellemnél dugtam el egyet- forgatta a szemét- ne egyél már annyit Honey basszus. És most koncentrálj,mert felcsendült a szám
- Oké Lil Kym drága- kacsintottam nevetve
- Ladies and gentlemen!Welcome to Moulin Rouge!- szólt bele Chris a mikrofonba,majd a függöny felfelé kezdett indulni
Had ne mondjam,hogy Tom eltátotta a száját,Andreas pedig olyan izgalomba jött,hogy felült rendesen a székén,és vigyorogva boxolta a haverja vállát. Elég forró volt a hangulat,ugyanis a legerotikusabb mozdulatainkat vetettük be. Volt benne minden…egy kis tipi-tapi,csípőmozgás,a földig letáncolás,széttárt lábak,pucsítva felállás.
A clubban nem csak fiatalok,hanem idősebbek voltak…az összes srác,felállva tombolt,fütyült,kiabált…és épp a szám vége volt,mikor az egyik feljött,és egyenesen felém szaladt…még Tom is felállt,de Andreas és Georg lefogta,mikor meglátták,hogy egy biztonsági is felszaladt,és időben elrángatta onnan. Ennek ellenére hatalmas sikert arattunk ;)
- mi a gond Tom?- kérdeztem tőle hazafelé,aki egy szál cigit szívott,és szorosan fogta a kezem- jó,akkor majd megkérdezem a többieket- most mi a baja?
- Nem tudom…de ha nekem a csajom egy ilyen produkciót levágna amit ti,fuhuhúúú- rázta meg a kezét a fejénél Andreas
- Na de Andreas. Nincs is barátnőd- nézett rá felhúzott szemöldökkel Bill
- Még lehet…Suzy szingli- kacsintottam a szőkére
- Az melyik? Aki Pink szerepében volt?
- Igen- mosolyogtam- és véletlenül még a száma is megvan
- Add csak meg- vetette be a boci szemeit,és belekarolt a szabad kezembe
- Rendben…de előtte menjünk,és együnk valamit. Mondjuk egy nagy tányér spagettit,sok-sok uborkával- nyaltam meg a szám
- Na jó Honey! Ebből most már elég- csattant fel Tom,és eldobta a cigicsikket- ma már bevágtál egy nagy doboz jégkrémet,akkor idefele megettél vagy 6 csibeburgert és etted azt a lófasz fagyit is. Most már állj le
- Ezzel most azt akarod mondani,hogy kövér vagyok? Végülis…tudom,hogy neked a vékony nők jönnek be,hatalmas mellekkel,formás és feszes popsikkal,és szőke hajjal,ráadásul a testük agyon van plasztikáztatva,amin 80 kg smink virít.- vágtam a képébe,és hisztisen kirántottam a kezem az övéből,majd hazafelé indultam
- Tudod,hogy mostanság sokat hisztizel?- kiabált utánam
- Na tessék- fordultam meg- nem elég,hogy egy kurva nadrágot nem találok magamra,még a melltartómat is nagyobbra kell kicserélni,de erre te ráteszel egy nagy lapáttal,hogy sokat hisztizek- kiabáltam- hát remek- tártam szét a kezem
- De basszameg- lépdelt felém gyorsan és nagy léptekkel- mi van ha terhes vagy a kurvaéletbe?- kiabált a képembe- felszedtél egy pár kilót,rosszul is voltál,sokat járkálsz a vécére mert pisilned kell,rám mászol szinte bárhol a lakásban,ami sose vallott rád,rohadt sokat eszel össze vissza,és most a hangulatváltozás is itt van.
- Akkor…akkor most lehet,hogy babánk lesz?-néztem rá nagy szemekkel
- Elképzelhető. De ezt majd holnap az orvos megmondja
- És…nem akarsz elhagyni egy műnőért?- léptem közelebb hozzá és a szemébe néztem
- Eszem ágában sincs- fogta meg a kezem
- És elkísérsz holnap a premierre?- haraptam be az ajkam
- Ha te meg eljössz velem holnap után az Eminem koncertre- kapott elő két jegyet a kabátjából
- Ááá- ugortam a nyakába,és apró puszikat adtam neki a szájára,majd egy vad csókot- szeretlek
- Én is
- Na! Gerlice pár…akkor megkapom Suzy számát,vagy nem?- kiabált oda Andreas
#64
2010. jan. 6. 16:17 - írta xiderlady- Tom!- szóltam hozzá az este folyamán már vagy századjára,de sose válaszolt- hát jó! Ha te így,akkor én meg úgy- felálltam az ágyról,és a pulcsimért nyúltam- tudod…egy valamit nem értek. – ő pedig csak kérdőn nézett rám- hogy miért vagy most ilyen fasz- majd kiléptem a szobájából- Sziasztok- köszöntem a nappaliban ülő Billnek,Simone-nak,és Gordonnak
- Hát ez meg?- nézett kérdőn Gordon
- Szerintem Tom alkotott már megint valamit….vagy pedig még mindig csinálja a fejét. De ha ennyire hülye,akkor így fogja elveszíteni- mondta Bill fejrázva
- Nem, nem fogom elveszíteni….nem akarom újra- trappolt le az említett,majd a cipőjét felhúzta,felkapta a kocsikulcsát és elrohant
Még jó,hogy én is kocsival mentem el hozzájuk,így elég gyorsan haza is értem. Anyu már rég aludt…hiszen este 10 óra. Így felmentem,és kifeküdtem az ágyra….de megint rosszul éreztem magam.
- Honey- szólalt meg Tom a szobában- itthon vagy? Hát persze hogy itthon,mert itt a pulcsid- nézett az ágyon lévő ruhadarabra,és közben saját magának válaszolt
- Szeretnél valamit?- jöttem ki a fürdőből,és közben a számat töröltem meg
- Bocsánatot kérni- jött oda,és hajolt egy pusziért
- Ne…most hánytam- toltam el magamtól- és különben is…nem kell a bocsánatkérésed- léptem a mosdóhoz,és előkaptam a fogkefémet
- Mi a bajod Honey? Miért vagy rosszul,akárhányszor megjelenek?- szomorodott el,de azért az aggodalom is ott volt az arcán
- Tom…nem miattad vagyok rosszul. Szerintem csak elrontottam a gyomromat! Na…de gyere,menjünk aludni.- mosolyogtam rá,és kikerülve őt befeküdtem az ágyba
- Honey- nézett rám- azért volna olyan,amilyen,mert…amikor megkérdeztem tőled azt amit…én azt a rosszulléted nemnek vettem
- Mit kérdeztél Tom? Kérdezd meg még egyszer- mosolyogva fogtam meg a kezét,amit ő megszorított,és mintha egy kicsit bátrabb lenne
- Leszel a feleségem?
- Leszek- mosolyogtam rá,és adtam egy csókot- de most ha nem gond,aludni szeretnék…fáradt vagyok
- Nekem sincs kedvem semmi máshoz úgy se- húzott magához,és a karjaiba zárt szorosan
Ez már lassan egy hónapja volt. Rohan az idő nagyon…és én újra Amerikába voltam. Azt hittétek,hogy megkéri a kezem,akkor már ott is maradok? Hát nem…nekik is beindult a turné,én megint egy filmbe szerepelek…szóval,mind a ketten el vagyunk havazva.
- Ajj…nem igaz. Ez már a 10. nadrág ami nem jó rám.- hisztiztem Claire-nek az egyik üzletben
- Mi van veled te nő? Híztál egy csomót…nem tartod kordában magad,vagy mi?- nézett végig rajtam,majd bedobott egy másik gatyát- ez az utolsó ebből…a legnagyobb- majd elhúzta a függönyt
- Ez pedig túl nagy- szólaltam meg egy perc múlva
- Na jó…akkor tudom,hogy hova fogunk menni- ragadott karon,mikor kijöttem,majd kivonszolt az üzletből
- Ide? Miért pont ide? Azért ne nézz már hülyének- csattantam fel
- Mert szerinted hova kéne vinnelek,ha nem jók rád azok a gatyák,amik eddig? Látványosan híztál basszus- lökte meg a vállam
- Viszont szépült az arcom- néztem meg magam az ablakban
- Eddig se voltál épp ragyás- forgatta a szemeit- te…nézd már. Ott van Tom- mutatott a túl oldalra,és intett neki
- Te mit csinálsz itt?- néztem rá nagy szemekkel,majd adtam neki egy csókot
- Hát…az úgy volt…hogy már egy pár napja itt vagyunk,csak sose találtalak otthon,azt pedig nem tudom,hogy hol dolgozol…este pedig már nem akartalak zavarni
- Jajj…de kis aranyos.- olvadozott Claire- de honnan tudod,hogy ő most épp itt volt? Erre fele csak női boltok vannak- húzta fel a szemöldökét
- Követtelek titeket- rántotta meg a vállát- de ti mit csináltok itt egy mama ruhásbolt előtt?
- Honeyra nem találunk sehol máshol nadrágot,gondoltam majd itt igen. Nézz csak rá…látványosan megváltozott az alakja- mutatott rám vigyorogva
- Tényleg kicsim…egy kicsit mintha lenne csípőd,és hasad…pedig nem emlékszem,hogy olyan sokat ettél volna…nem….nem lehet,hogy…
- Ki ne merd mondani! Nem vagyok az!- csattantam fel megint,majd elindultam a kocsihoz- jössz Claire?- ő pedig bólintott- Tom! Tudod hol lakok…ha akarsz gyere- szálltam be,és egy duda kíséretében elhajtottam
#63
2010. jan. 3. 12:29 - írta xiderlady- Honey? –lepődött meg Tom,majd Billék felé nézett,akik csak vigyorogtak- ti ezt tudtátok? Mi folyik itt?
- Ezt nem hiszem el…nem elég,hogy az ünnepeket is veled kellett töltenem,de még a saját esküvőnket is megzavarod? Ezt mégis,hogy képzeled?- hisztizett,és a földhöz vágta a csokrát,amin dühösen ugrálni kezdett
- Sandra! Állj már le- ragadta meg a karját szorosan Tom- mit csinálsz rendőrökkel a nyomodban?
- Jogában áll hallgatni! Bármit mond,felhasználható önellen- kulcsolták át Sandra kezét a rendőrök,és bilincset vertek rá
- Engedjenek már el….nem hallják?- ficánkolt a rendőrök kezei között- ez az én esküvőm…az enyééém- kezdett el hangosan bőgni,és a földre rogyott
- Na de kérem! Ez Isten háza…ezt mégis hogy képzelik?- háborodott fel a pap
- Ez a nő itt kérem szélhámos-mutatott Sandrára Emma,Anna pedig csak helyeslően bólogatott- tudtad például kedves Tom,hogy azok ott nem is a szülei?
- Micsoda?- nézett az említettek felé,akik felpattantak és futásnak eredtek volna,de Gustav és Georg közbelépett
- Hajléktalanok már évek óta,és Sandra pénzt ígért nekik….a TE pénzedet. Vagy azt elmesélte neked,hogy ő valójában árvaházban nevelkedett fel?- kérdezte Anna
- Vagy esetleg azt tudtad,hogy férjnél van?- nézett rá Emma
- Nem! Ez nem igaz Tom- bőgött még mindig- ne higyj nekik. Ezek csak tönkre akarják tenni az esküvőnket- könyörgött neki Sandra
- De ami a legfontosabb Tom- álltam elé,és a szemébe néztem- egyáltalán nem halálos beteg,mint ahogy azt ő állítja
- Ez nem lehet igaz- ájult el Simone,de még Gordon és anyu időben kapták el
- Anya- szaladtak oda hozzá az ikrek,meg még Nicole és én is
- Hatalmasat csalódtam benned…de hogy tudd. Sose szerettelek- törölt le egy könnycseppet az arcáról Tom- vigyék innen
- Neee! Tom! Szerelmem- kiabált hisztérikusan- szeretleeeeek!- hallatszódott a távolból
- Simone! Simone- kezdtem el egy kicsit pofozgatni az arcát,de semmi- elnézést kérek- szaladtam a paphoz,és elvettem a szentelő vizet
- Na de kislányom- szólt rám a pap
- Félre- szóltam a fiúkra,és az anyjukra öntöttem a vizet
- Anya- ölelték meg Tomék,mikor pislogni kezdett
- Mi történt? És mi ez a víz rajtam?
- Csak megszenteltek-nevetett fel Gordon,amin mi is nevettünk egy jót
- Öhm…elnézést…de akkor most,lesz esküvő,vagy sem?- szólalt meg a pap
- Amint látja atyám,a menyasszony elment- mosolygott Andreas
Órákkal később a Kaulitz házban ülünk,ezúttal átöltözve. Eléggé ciki volt,hogy pont egy esküvői ceremónia végén kiderül az igazság. Tény,hogy nem szerette Tom Sandrát,de azért fájt neki,csak hazudott az a nőszemély….hiszen most csak leégett közel 100 vendég előtt.
Aztán elmeséltük,hogy Emma és Anna, a fiúk segítségével kezdtek el kutakodni Sandra felől,és lám…megérte,különben hatalmas hibát követett volna el Tom,és a számláján lévő pénznek is annyi lett volna.
- apa- mászott Tom ölébe Nicole- akkor most anya becsapott minket? Sose szeretett minket?- nézett rá nagy szemekkel
- tudod kicsim….ez nem ilyen egyszerű. Az anyu sose szeretett minket- ölelte magához a pityergő kislányt,amin még én is sírni kezdtem- és igen…sajnos…hazudott nekünk. De ne félj…minden meg fog oldódni- simogatta a hátát,és adott egy puszit a fejére
- Honey? Te ugye sose hazudnál a papának,vagy nekem? Ugye te szeretsz minket?- kérdezte sírva
- Nem Nicole. Nem bántanálak titeket semmilyen módon! Szeretlek titeket tiszta szívemből- töröltem le az arcomról a könnyeket,mire Nicole a nyakamba vetette magát,én pedig szorosan öleltem magamhoz a kis törékeny testét
- Honey- nézett rám Tom,és megfogta az egyik kezem,közben a lánya kimászott az ölemből,és odament Billhez- hozzám jönnél feleségül?
- Jajj ne- ennyi volt a válaszom,a számhoz kaptam,és a vécére rohantam
#62
2010. jan. 2. 14:37 - írta xiderladyMár felöltözve ülünk lenn a nappaliban mind a négyen. Ryan,Tom,Sandra és Én. Azért bennem egy kicsit sokk van,de aztán eszmélek,és rájövök,hogy nem kéne,mert Ryan a féltestvérem-jó,mondjuk lehetne jobb csaja is-Sandra meg így megcsalja Tomot.
- ugye nem volt gruppen?- kérdezett rá hirtelen Tom
- ne aggódj…egy ujjal se nyúltam hozzád.- mondta fintorogva Ryan
- én meg ehhez a némberhez nem nyúlnék még egy pálcikával se- nézett végig rajtam szánalmasan Sandra
- most leszarom hogy ki nyúlt kihez,vagy ki nem a másikhoz… de ti hogy kerültetek az ágyamba?- kérdeztem
- tényleg…ez egy nagy jó kérdés- nézett felhúzott szemöldökkel Tom rájuk
- jajj cuncimókusom…részeg voltam,és sose csalnálak meg- bújt kiscicásan hozzá,és a mellkasát kezdte el cirógatni- és különben is…te ezzel a nőszeméllyel voltál együtt? Mert elég lenge öltözékben voltál,mondhatnám úgy is,hogy semmiben- nyávogta
- te se voltál épp melegen öltözve. – húztam fel a szemöldököm- és különben is. Tom legalább tudja,kivel jobb lenni az ágyban- vigyorogtam- viszont Ryan. Ha barátnőt keresel,akkor legalább ne ő legyen- adtam neki a tanácsot
- igazad van- nézett szánakozva Sandrára- akkor én most megyek,de később szeretnék veled beszélni- adott egy puszit az arcomra,Tommal kezet fogott(amin eléggé meglepődtem)majd elment
- ha megbocsátotok, nekem még ma rengeteg dolgom van- álltam fel,és magukra hagytam őket
Ennek már egy hete. Ryan beavatott,hogy Billék vették rá,feküdjön le vele,mert mindenki azt szeretné,ha Tom és Én egy párt alkotnánk újra. Közte azt is megmondta,hogy fogalma sincs,mit tud nyújtani a gitáros gyereknek,mert a csaj nem épp egy lepedő akrobata. Ezen nehezen tudtam túltenni magam :D Igaz,mi Ryannel sose feküdtünk le,csak csók volt,na jó…meg egy kis tapi is,de legalább egy kicsit nyugodtabb a lelkem….hiszen csak a féltestvérem.
Na és Tomékkal mi a helyzet? Február közepétől beindul a
turnéjuk. Emma és Anna vizsgáznak az egyetemen-az utóbbi modellkedik, Emma
pedig stylist akar lenni :) De azért mindenkivel tartom a kapcsolatot….Tom még
olyanokat is ír,vagy mond,ami egy kicsit félreérthető,vagy pedig épp felizgat…érzem,és
hallom is a hangján,hogy szeret,de nem értem,hogy miért kell elvennie egy olyan
embert,akit nem is kedvel,vagy szerelmes belé.
És mi van Sandrával? Teszi az anya szerepet,közben megjátsza,hogy haldoklik,és
boldogan készül az esküvőre. Én pedig…
- remek voltál Honey- ölelt magához Lady Gaga a klipforgatás utolsó napján
- köszönöm. De ha most megbocsátasz,mennem kell,mert elkések a forgatásról- mosolyogtam- de azért pénteken várlak a clubban- mosolyogtam,majd felkaptam a cumóm és rohantam a másik helyre kocsival
Na igen…elvállaltam egy főszereplést újra egy filmben. Step up 2. Ráadásul,egy hatalmas meglepetés fogadott. Ugyanis egy nagyon régi barátnőm,akit itt ismertem meg Amerikában,ő is szerepelt a filmben,Claire. És megemlíteném,hogy ő sötét bőrű,és rájuk nagyon jellemző,hogy jó a ritmusérzékük…ő tanított meg a seggrázásra is :D
- mi van kis anyám? Olyan szarul festesz,hogy az már hihetetlen- fogadott az épület előtt tárt karokkal Claire
- pedig nincs semmi bajom. Igaz,az utóbbi pár napban egy kicsit fáradékony vagyok…de menjünk már el a vécére,mielőtt forgatnánk- mondtam a puszi után
- fel vagy fázva? Már tegnap előtt is vagy 10x mentél ki 1 órán belül
- azért ne túlozz Claire- nevettem
- jó,akkor 9 :D
Ismét gyorsan telnek a napok…és Hamburgban vagyok. Meglepetés vendég leszek az esküvőn,de erre a lányok kértek meg. Meg így legalább láthatom anyut is újra,meg persze a szeretteimet.
- kicsim! Megjöttek a lányok. Majd az esküvőn akkor találkozunk- kiabált fel anyu,és el is ment
- sziasztok csajok- öleltem őket magamhoz- gyönyörűek vagytok- néztem végig rajtuk- de mi a gond? Olyan…nem tudom milyen fejet vágtok
- Útközben mindent elmondunk,de most sietnünk kell- ragadt karon Anna,és a kocsihoz rohantunk
- Akarja e hites férjéül Tom Kaulitz-Trümpert, egészségben,betegségben,jóban-rosszban,míg a halál el nem választ?- tette fel a kérdést a pap Sandrának
- Igen,akarom- mosolygott rá Tomra
- Na és te fiam? Akarod e feleségednek Sandra Kleint?
- Én…
- Állj!- rontottam be a templomba,mögöttem a csajok,és egy pár rendőrrel a nyomunkban
Na igen :D egy kicsit elkéstünk az esküvőről xD
Ebbe voltunk mi ;) Emma,Honey,Anna(Balról Jobbra)
#61
2010. jan. 1. 13:42 - írta xiderladyMég egyszer nagyon sok Boldog Új Évet Kívánok az olvasóimnak. remélem jól sikerült az éjszakátok,nekem nagyon....az egyik barátnőmmel még el is sírtuk magunkat éjfél után a koccintáskor. Na,de nem rizsázok,itt a rész :D Ohh,és ha van itt Fruzsina nevű olvasom,Boldog Névnapot neki :)
„Úristen,micsoda szilveszteren vagyunk túl. És basszus,úgy érzem magam,mint akin átment egy úthenger. Na de ácsi…én nem szoktam horkolni,ráadásul miért vagyok én az ágy szélén,és miért emelkedik a kezem fel és le?!”
-Áááá- sikítottam- Jézusom!- szorítottam magamhoz a lepedőt a földön,és kúsztam hátra a sarokba- Nem,nem…ez nem lehet igaz! Mégis hogy a fészkes fenébe??- próbáltam visszaemlékezni
Talán már két óra is lehetett. Az illatos füst belepte a táncparkettet,szikráztak a fények,a lányok sikítanak,a fiúk fütyülnek,és nekem muszáj volt fellépnem. Annyira bennem volt a táncolhatnék,hogy nem bírtam ki. Mivel a Honey című filmmel nagy sikert arattunk,és lett egy szám is kivágva a filmből,amit a helyi szórakozó helyek mindig játszanak,na meg a táncosaim is itt voltak,meg még egy pár kollégám is akik a filmbe táncoltak,velük együtt léptem fel az I believe i can fly-ra.
A fiúkhoz dörgölőztem hol oldalról,hol háttal,amit ők élveztek is nagyon,a végén pedig Tommal találtam szembe magam. Megjegyzem magamon kívül voltam,hiszen Andreas és Georg jóvoltából a piák fogytak rendesen.
Szóval a mellkasára tettem a kezem,a csípőm mozgattam,és végig húztam rajta,majd a gatyájánál megálltam,az övbe akasztottam az ujjam,és úgy húztam magamhoz. Aztán hátat fordítottam neki,a kezeit a csípőmre tettem,az enyéimet a combjaira tettem,és egy körkörös seggrázással letáncoltam a földig-igaz én nem láttam,de gondolom ő ahogy élvezte,a plafonra emelte a tekintetét,és mondta magában hogy „oh istenem”-majd pucsítva álltam fel,jól az ágyékához dörgölőzve. És nem csalódtam…felizgult a drága.
Egy jó fél óra múlva,Sandra eltűnt valahova,Bill és Emma,Gustav meg az
egyik pultos csaj,Georg és Anna táncoltak,Andreas meg valami szőke plasztik
bombát cibált a mosdó felé,így én Tommal kettesbe maradtam.
Az ölében ülve vonaglottam,ő a hátsómat markolászta,és a ruhámon keresztül a
mellemet csókolgatta. Felforrósodott a testem…akartam őt. Tudom,hogy haragudnom
kéne rá,mert elhiszi amit az a hisztis liba mondott neki,de nem tudtam. Nem
érdekelt…csak a csókját akartam,az érintését,a kezemet végig akartam húzni a
kidolgozott felsőtestén,azt akartam,hogy a gatyája szakadjon szét a vágytól,és
letojtam volna hogy made in china,de egy újabb földön túli gyönyörben akartam
részt venni. ( remélem figyeled a szöveget Lillusom XD)
Fogalmam sincs hogyan,de hazakeveredtünk,az ajtónak döntött a nyakamat
csókolgatta,és az keze meg eltűnt a lábam
között. Én csak mélyeket sóhajtottam,a szemem csukva volt,az egyik
kezemet a fonataiba túrtam a tarkójától,a másikkal meg az ingjébe kapaszkodtam
a hátán. Aztán felemelt,és az íróasztalomra ültetett,a ruhát feljebb csúsztatta
rajtam,a bugyit lehúzta,és most a nyelvével kényeztetett.
Nem,nem engedte,hogy a csúcsra jussak…abba hagyta,felemelkedett,és megcsókolt.
Vad volt,de egyben szenvedélyes is. Lassan lekerültek a ruhák róla is,rólam
is,végig húztuk minden egyes porcikákon a kezünket,vagy épp csókkal borítottuk
be,majd nem sokkal később szenvedélyesen tett a magáévá….állva! ő csak a
derekamnál fogott,és segített néha a mozgásban,én pedig szinte ilyen
hullámmozgással mozogtam rajta,néha hátrahajoltam,hogy mélyebben magamban
érezzem,és csak a halk sóhajok visszhangzottak a szobámban. De hogy ne legyen
vége,nem egyszer szeretkeztünk és suttogtunk egymás fülébe édes,szerelmes
szavakat,hanem vagy háromszor…és órákon át.
Még most is beleremegett a testem,ahogy visszaemlékeztem az
éjszakára,és a bőrömön éreztem az érintését,az ajkaimon a csókját. A számhoz
tettem a kezem,amit mosolyra is húztam…rápillantottam. Ott feküdt a hátán,egyik
keze a feje fölött,egyik lába ki volt fordulva és úgy felhúzva,a bon prix
selyem ágyneműm épp hogy takarta a férfiasságát,a szája pedig egy kicsit nyitva
volt,és halkan horkolt,néha-néha szuszogott,vagy nyammogott egyet xD
Aztán hirtelen egy nagy fekete hajzuhatagot láttam Tom mellől,és egy….
- Ryan??????
« 2009. december 2010. február »
